Az Úr szavát hallgatni öröm

„Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!”
(Jeremiás könyve 15. fejezet 16. vers)

Sokszor elgondolkodtam azon, milyen felemelő lehetetett, ahogy az Örökkévaló megszólította a pátriárkákat, a prófétákat, az apostolokat. Milyen érzés tölthette el Noét, Ábrahámot, Jeremiást, Mátét, vagy Pál apostolt, amikor ’szólt az Úr’…

Körülbelül másodikos lehettem a Teológiai Főiskolán, amikor egy szombati istentiszteleten megtapasztalhattam, hogy Isten szavát sokszor nem azért nem hallom, mert Ő nem szól, hanem mert nincs fülem hozzá.

Ott, akkor egy nyugdíjas lelkipásztor prédikált János evangéliumának 3 fejezetéről. Mivel már túl voltam néhány homiletika órán, elkezdtem magamban kielemezni, hogy miként lehetne jobban hangsúlyozni a szavakat, imitálni mozdulatokkal a történeteket, stb.

Ahogy így ültem és analizáltam a prédikációt, egyszer csak elszégyelltem magam, mert annyi mindenre figyeltem, de a lényeg elveszett. Isten szava nem jutott el a szívemig, de még csak az agyamig sem.

Akkor megtanultam, nincs unalmas prédikáció, csak ’süket’ hallgató. Nincs olyan ember, akit Isten fel ne tudna használni, hogy tanácsoljon rajta keresztül, csupán én érzem magam túlzottan fontosnak és magasztosnak ahhoz, hogy egy gyermeken, egy kolduson, vagy egy részegen keresztül megszólítson.

Bizony öröm hallgatni az Úr szavát, ha van ’fül’ hozzá.

Ne feledd! Ha nem hallod Őt, a hiba nem Benne, hanem a te ’készülékedben’ van. Mert meg vagyok győződve arról, hogy Sátán célja az, hogy tönkretegye lelki fülünket, amikor az élet gondjainak zajával próbál megsüketíteni.

De kérd Őt, gyógyítson meg, nyissa meg füledet a hallásra és indítson engedelmességre.

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (ján.5:24)