Biztos védelem


“Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.”

Zsoltár 91:9-10

Isten védelem a mai napon. Észrevesszük-e?

“Az Úr szüntelenül munkálkodik az emberiség javára. Szakadatlan árasztja javait. Felkelti a beteget az enyészet ágyából, kiszabadítja az embert olyan veszélyből, melyről nem is tud, mennyei angyalokat bíz meg, hogy őrizzék a szerencsétlenségtől, oltalmazzák a "dögvésztől, amely a homályban jár", és "a döghaláltól, amely délben pusztít" (Zsolt 91:6), annak szíve mégis érzéketlen marad. A menny minden kincsét odaadta az ember megmentéséért, aki mégsem törődik Isten nagy szeretetével. Hálátlanságával bezárja szívét az Úr kegyelme előtt. A sivatagi cserjéhez hasonlóan nem vesz tudomást a kapott javakról, lelke a puszta felperzselt helyein lakozik. 

Javunkra szolgál, ha Isten minden ajándékát frissen tartjuk emlékezetünkben. Így erősödik a hit, egyre többet kér és kap. Több bátorítás rejlik a legkisebb áldásban, melyet mi magunk kapunk Istentől, mint megannyi beszámolóban, amit mások hitéről és tapasztalatairól összeolvashatunk. Az Isten kegyelmére válaszoló lélek az öntözött kerthez lesz hasonló. Egészsége gyorsan kivirul, világossága felkél rejtekéből, és az Úr dicsősége meglátszik rajta. Jusson eszünkbe akkor az Úr szerető nyájassága, gyengéd, irgalmas cselekedeteinek sokasága. Izrael népéhez hasonlóan emeljünk emlékköveket, s írjuk rájuk Isten értünk végzett munkálkodásának drága történetét. S mikor átgondoljuk, hogyan törődött velünk vándorutunkon, szívünk megtelik hálával, úgy mondjuk: "Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt" (Zsolt 116:12-14).”

Isten a védelem az utolsó ítéletben. Hisszük-e?


"Amikor a menny villámai a föld tüzével egyesülnek, akkor a hegyek úgy égnek, mint a kemence, borzalmas lávafolyamokat öntve ki, amelyek kerteket, mezőket, falvakat és városokat borítanak el. Amikor a forró olvadékok a folyókba lódulnak, a víz forrni kezd, és leírhatatlan erővel lövell ki masszív sziklákat, széttört darabjait szétszórva a földön. A folyók kiszáradnak, a föld rázkódik. Mindenütt félelmetes földrengések és vulkánkitörések lesznek. Így fogja Isten a gonoszokat kipusztítani a földről. De a háborgás közepette megőrzi az igazakat, mint ahogy megőrizte Noét a bárkában. Isten szárnyai alá menekülnek. Benne lesz bizodalmuk. Ezt mondja a zsoltáríró: "Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem" (Zsolt 91:9-10). "Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében" (Zsolt 27:5). Isten ezt ígéri: "Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!" (Zsolt 91:14)." (Ellen G. White írásaiból)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia