Isten gyermekei

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. 1Jn 3:1

Mivel lenyűgöz a természet működése, szabadidőmben szeretek természetfilmeket nézni. Arra jöttem rá, hogy mivel az állatok élete egyszerűbb mint az embereké, ezért könnyebb megfigyelni, hogy milyen módon gondoskodnak a szülők a kölykeikről. Szinte minden állat a következő dolgokat biztosítja a kicsinyeinek: élelem, védelem, képzés.

Például, ha a tigrisek életét nézzük, náluk általában az a jellemző, hogy a kölykök 1,5 - 2  éves korukra válnak önállóvá, de addig teljesen az anyjuktól függnek. Eleinte anyatejjel (vagyis tigristejjel :) ) táplálja őket, később húst hoz nekik és rászoktatja őket a szilárd táplálékra. Ha esetleg valamilyen más vadállat kerülne a közelükbe, megvédi őket és más rejtekhelyet keres nekik. Idővel megtanítja őket vadászni is, hogy a későbbiekben saját maguk is boldoguljanak. A tigris kölykök eleinte figyelik, ahogy az anyjuk vadászik és játszva gyakorolják - fejlesztik képességeiket. Később részt vesznek anyjukkal a vadászaton, míg képessé válnak egyedül is elejteni a vadat. Ha ezt eléri az anyatigris, akkor sikeresen felnevelte és útnak bocsáthatja a kölykeit.

Az emberi családoknál is megfigyelhetjük ezeket az alap gondoskodó tevékenységeket. Nálunk is jelen van a táplálás, a védelem biztosítás és nevelés. Mi emberek magasabb rendű lények vagyunk az állatoknál, így nálunk a szülő-gyermek kapcsolat és a gondoskodás is sokkal összetettebb. Egy jó szülő sokkal többet nyújt a gyerekének, mint bármelyik állat a kölykeinek. Csodálatos az, ahogy Isten megalkotta az emberi családi kapcsolatokat!

Ezenfelül az Istennel való viszonyukban még ennél is többet megtapasztalhatunk. Ő a Mindenható, Mindentudó, Örökkévaló, Teremtő Isten, Ő az Univerzum Királya, és ez az Isten az, aki felajánlja, hogy a mi édesapánk legyen. A “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” olyan sokszor elhangzik, talán a legmonotonabb hangnemben, anélkül, hogy felmérnénk milyen csodálatos üzenete van ennek a kijelentésnek. Isten Fia lejött a Földre, hogy biztosítson arról, hogy: a menny Istene a mi Édesapánk. Lejött, hogy helyreállítsa ezt a rendkívüli kapcsolatot.

Az Isten hozzánk való viszonyulásában is megtapasztalhatjuk a gondoskodás alapelemeit. Tulajdonképpen Ő az, aki különböző eszközökön és módokon keresztül táplál bennünket, védelmet biztosít és ugyanő minden ismeret forrása. De ahogy Isten mindenek feletti, a teremtett lényekkel való kapcsolata is mindent felül halad. A Bibliában rengeteg különféle kijelentést és ígéretet találunk, melyekben Isten felajánlja nekünk az Ő gondoskodását.

Úgy gondolom, hogy vannak olyan helyzetek az életünkben amikor nem bánnánk ha egy anyatigris vigyázna ránk (pl. a munkahelyen a főnökkel való konfliktusban), vagy lehet, hogy nyugodtabbak lennénk, ha a szüleink még mindig megoldanának minden problémát körülöttünk. Ami viszont biztos, hogy Istentől ennél sokkal többet várhatunk... mert Ő megígérte... mert Ő képes... mert mi az Ő féltőn szeretett gyermekei vagyunk.