szombat, június 01, 2013

A mi országunk


„Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.”

Fil 3,20-21

A mi országunk kis ország. Hozzá hasonlítva vannak sokkal, de sokkal nagyobbak. Akár akkorák is, hogy a mi egész országunk minden lakosa elférne egy másik ország egyetlen városában. Mégis szeretjük, mert ez a miénk. Kicsi, de otthonos; ismerjük minden szegét-zugát. Ha mind együtt laknánk, nagyon jó lenne, mert idővel minden arcot, minden nevetést ismernénk. Tudnánk, hogy a piros kerítéses ház után a kék kerítéses következik, ahol a kedves bácsi lakik.

A mi országunk anya ország. Aki otthon született, az soha nem felejti el, mert az az otthona; mint ahogyan az ember nem felejti el az édesanyját sem, meg a szülői házat sem, ahol felnőtt. Emlékszünk rá, mert ott tanultunk meg járni, ott tanultuk meg érteni a szavakat és az embereket. Mivel a mi országunk anya-ország, ezért gondoskodó is. Emlékszünk arra, hogy volt hol laknunk, volt miből és volt hol élnünk. Ha betegek lettünk, volt kihez mennünk, hogy meggyógyítsanak.

A legszomorúbb azonban az, hogy mindez múlékony, eltűnik az időben. Ahogyan megváltozik a hely, ahol születtél, ahogyan mások lesznek az emberek, mert megöregszenek és meghalnak, idővel minden megváltozik. Sajnos az is előfordul, hogy az országunk már nem gondoskodik rólunk, sőt az is, hogy az emberek sem barátságosak többé, hanem ellenségesek és elveszti a jelentését az a szó is, hogy otthon. Mert minden, ami hozzá kötődött, már nem az, ami volt. Ilyenkor válik az ember otthontalanná, gyökértelenné, ami éppen olyan, mint amikor megárvul valaki, mert elveszítette a szüleit.

Amikor az első keresztények lecserélték az állampolgárságukat, a földit a mennyeivel, nem azért tették, mert már nem szerették a saját országukat. Szerették azt ugyanúgy, mint addig, sőt még jobban is, de megértették, hogy minden megváltozik, minden más lesz, mert minden mulandó, mint ő maguk is. Ezért keresték azt, ami soha nem változik, ami mindig örök. Isten országa ilyen, örök.

Isten országa örök, mert Isten sem változik sohasem: Ő most is az, Aki volt és az is lesz a jövőben is. Aki annyira szeretett minket, hogy Fia életét is kész volt odaadni értünk.

Isten országa egy nagy ország, mert mindenki elfér benne, aki elfogadja az oda szóló meghívást, származzon bármilyen nemzetségből, tartozzon bármilyen nációhoz. Ott otthon lehetünk valamennyien.

Isten országa is egy kis ország a világegyetemhez képest, amit Isten teremtett; az el nem bukott világokhoz képest, a milliárd és milliárd galaxishoz képest, ami végtelen. Milyen csodálatos, hogy a megváltottak idővel úgy ismerik majd egymást, mint ahogy most ismerjük egymást egy kisvárosban, és úgy is élhetünk ott. Élvezzük annak minden melegségét, barátságosságát. Ugyanakkor az időnk végtelensége miatt, majd megismerhetjük az egész világmindenséget, mint ahogy most is vannak emberek, akik elég kiváltságosak ahhoz, hogy bejárják az egész földet. Csak akkor majd mi leszünk a kiváltságosok!

Isten országa is anya ország, mert mindenkiről gondoskodik, aki oda tartozik. Azzal a különbséggel, hogy ez a gondoskodás soha nem szűnik meg, legfeljebb háttérben marad, mint a jó édesanyák gondoskodása, akik annak ellenére is, hogy a gyermekeik felnőnek és önállóak lesznek, mindig ott lesznek, ha szükség van rájuk.
Isten országa a kölcsönösségen alapul. Abban az országban Isten ránk vár és mi is Őrá várunk. Mint amikor egy nagyon-nagyon hosszú utazás végéhez közeledve, már majdnem kiugrassz a bőrödből, hogy mikor lesz már vége. Mert szép, szép, de a lényeg a végén van!

Isten országa rád is vár! Tudod?