Anya, Úr, Isten
De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett
rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe
gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme,
a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.
Olyan jó olvasni ezt a fenti igét, ami Istent egy nőhöz, egy
anyához hasonlítja. Az Úr olyan, mint egy anya, aki saját testén-lelkén viseli
gyermekei nyomát. A terhességi csíkok, a szétnyílt hasizom, a megsüllyedt méh,
a császármetszés, gátmetszés nyoma. A lelkében hegként élő emlékek a
szülészeten vele szemben elkövetett erőszakról, a szülés utáni depresszió
magányáról, egy lombik program terheiről, örökbefogadóként a nyomasztó gondolattól,
hogy mi történhetett a gyermekével, mielőtt az ő védő karjai közé került.
Isten olyan, mint egy anya. Tenyerén ott viseli
újjászülésünk hegeit, szívében az emberi élet minden fájdalmának,
veszteségének, kihívásának emlékét, köztük a golgotai magárahagyottság
reménytelenségét. Ezek mind ránk emlékeztetik Őt. Istent, aki soha nem felejti
el a gyermekeit. Lehet akármilyen öröktől fogva létező, őt semmi sem tudja
korlátozni abban, hogy a valaha élt és még élő összes ember ott legyen a
gondolataiban, a szívében, a terveiben. Köztük te és én is.
Nekünk, földi anyáknak vannak korlátaink, az életünk,
türelmünk, megértésünk véges. De Isten végtelen. Olyan, mint egy végtelen,
örökkévaló, feltétel nélkül szerető és elfogadó, a gyermekeiért mindent odaadó Anya.
És mi Őt képviselhetjük itt a Földön.
Nem tudom, kedves Olvasó, hogy milyen kapcsolatod van vagy
volt az édesanyáddal. Nem tudom, hogy te megtapasztalhattad-e a szülőség
örömeit és kihívásait. Nem tudom, hogy ez a mai ünnep boldog-e számodra vagy
inkább megterhelő. De azt tudom, hogy Isten ma különlegesen szeretne kapcsolódni
hozzád. Mint egy melegszívű Anya, szeretne átölelni, és biztosítani arról, hogy
nem vagy egyedül. Ő sosem feledkezik meg rólad!
