Hova tekintesz?
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.
Egy fiatal és egy idős ember egyszer a mező szélén beszélgettek arról, ki tudna egyenesebb vonalban végigmenni a réten. Végül elhatározták, hogy kipróbálják. A mező egyik széléről elindultak a távoli fasor felé, és megegyeztek: aki a legegyenesebb nyomot hagyja maga mögött, az nyer.
A fiatal magabiztosan indult el. Néhány lépés után azonban újra és újra hátranézett, hogy ellenőrizze, mennyire egyenes az útja. Amikor úgy látta, hogy kicsit eltért, korrigált, majd ismét hátrapillantott. Közben az idős ember csendben haladt tovább. Ő egy távoli fára szegezte a tekintetét, és lépésről lépésre arra tartott.
Amikor a mező végére értek, visszanéztek az útra, amelyet megtettek. A fiatal nyoma kanyargott ide-oda a fűben, míg az idős ember útja szinte egyenes vonalban szelte át a rétet. A fiatal csodálkozva kérdezte: „Hogyan tudtál ilyen egyenesen menni?”
Az idős ember mosolyogva felelte: „Én nem a lábnyomaimat figyeltem. A szemem végig a célon volt.”
A Zsidókhoz írt levél is erre bátorít bennünket: ne hátrafelé tekintgetve próbáljuk meg korrigálni az útvonalunkat, hanem a szemünk mindvégig a célra szegezzük, aki nem más, mint Jézus, a Krisztus. Ő az, akinek az áldozata lehetőséget ad számunkra az üdvösségre, nélküle semmi reményünk nem lenne. Hiába tennénk egyik lábunkat a másik után, javítanánk a szögeken és az íveken az életünk útján, soha nem lenne elég egyenes ahhoz, hogy a végén célba érjünk.
Jézus azonban elvégezte számunkra azt, amit mi magunk nem tudtunk volna. Halálában kifizette az árat, ami a bűneink miatt bennünket terhelt volna, így nekünk már nem kell más biztosíték, mint rá tekinteni és felé közeledni minden erőnkkel.
Ma se vedd le a szemed egy percre se a Megváltódról!
