Egy karnyújtásnyira
Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket
megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr.
Hogyan lehet mindezt ép ésszel kibírni? Ezer sebből vérzik
az országunk és a világ, a pillanatok tört része alatt állhatnak addig
biztosnak és érinthetetlennek gondolt dolgok a fejük tetejére. Háborúk dúlnak,
önkényuralmi rendszerek pusztítanak az egyik helyen még csak a színfalak
mögött, a másik helyen már a látszat kedvére sem adva. Azt a mondatot, hogy
ennél rosszabb már nem lehet, álmunkban is elfelejtettük. És ez még csak a nagy
kép.
Összetört családok, megsebzett életek, amerre csak nézel.
Generációs terheket, traumákat cipelünk a hátunkon, a tönkretett természetre
pedig már gondolni sem merek.
Ahogy ezek a mondatok cikáznak a fejemben, és mielőtt a
gyomromat és a mellkasomat ölelő szorongás úrrá lenne rajtam, megszólal Isten hangja
a kedvenc zsoltáromból.
Ő közel van. Akkor is, amikor a túl sok szörnyűség eltakarja
az arcát. Akkor is, amikor a túl sok zaj, a mindennapi mókuskerék és szélmalomharc
nem engedi érezni a jelenlétét. Ő akkor is ott van közel. Egy karnyújtásnyira.
Isten Fia azért lett emberré, hogy az Úr valóban velünk
legyen, a megtört szívűekkel. Hogy egy legyen közülünk. A szomszéd ács fia, az
a kedves tekintetű názáreti, akinek a közelében valahogy békére lel az ember,
még akkor is, ha épp az előbb zárta ki a közösségből a farizeusok és írástudók
csapata. Akinek a közelében igazán megtapasztalhatja, mit jelent a kegyelem, az
elfogadó szeretet, a bűnbocsánat. A vele való találkozás pedig új erőt, célt
adhat az előttünk lévő útra.
Azt kívánom neked, Kedves Olvasó, hogy ma, Virágvasárnap ünnepén
lásd meg a melletted álló Krisztust! Lásd meg, ahogy a tömeg élén bevonul
Jeruzsálembe, hogy aztán alig egy hét múlva feláldozza magát értünk. Azért,
hogy ne legyen többé kérdés: Ő közel van hozzánk. Isten velünk van. Örökké.
