A kétlábú hit
Középiskolában, az ötödik év végén technikusminősítő vizsgát
kellett tennem. Ez két „lábon” állt: volt egy elméleti és egy gyakorlati
vizsga. Az elméletin el kellett mondani, le kellett rajzolni vagy írni, hogy
mit tudunk a kihúzott témakörről, a gyakorlatin pedig meg kellett mutatni, hogy
hogyan csinálnánk a való életben. És volt egy fontos feltétel: mindkét vizsgán
legalább elégséges eredményt kellett elérni ahhoz, hogy megkapjuk a
bizonyítványt. Hiába tudta valaki az elméletet jól, ha a gyakorlati vizsgán
megbukott, a bizonyítványba ez került: „Nem felelt meg”.
A lelki, keresztény élet két lábon áll. Van az elmélet, és a
gyakorlat. Az előbbit azért kell jól ismerni, hogy az utóbbit helyesen tudjuk
megvalósítani.
A hitünk alapja az, hogy megismerjük Istent olyannak,
amilyen, azért, hogy szeretetből, örömmel rábízzuk magunkat, és vágy ébredjen
bennünk arra, hogy összhangban akarjunk élni az útmutatásaival. Isten
természetéből, a helyes életelvekből sok minden megérthető a teremtett világon,
az emberi kapcsolatokon keresztül, de csak a Szentírás segítségével tudjuk igazán
megismerni őt. Azt a csodát, amit Jézus Krisztusban tett értünk, ahogy
gondoskodott az emberiség megváltásáról a történelem korszakain át, csak a
Bibliából ismerhetjük meg. Ez az egyik láb, az elmélet.
A másik láb pedig az, amit a Szentlélek az elméletből valóra
tud váltani az életünkben. Ami láthatóvá válik a viselkedésünkön, a
kapcsolatainkban Istennel és az emberekkel, azon, ahogy gondolkodunk, ahogy
viszonyulunk az élet különböző kérdéseihez. (Nagyon jó mércéje annak, hogy hol
tartunk ebben a folyamatban az, hogy a Lélek gyümölcse: a szeretet, öröm,
békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmérséklet mennyire
nyilvánul meg a mindennapjainkban.)
Az eredményes vizsgához itt is kell az elmélet, de a
gyakorlat: az Isten jellemét (illetve az ebből valamennyit) visszatükröző cselekedetek
is feltétlenül szükségesek az eredményes „záróvizsgához”.
A te hited hány lábon
áll?
