Te mikor adtál hálát utoljára?
Egy megrázó történet leírásában találjuk meg ezt a mondatot. Miért megrázó? Elmondom…
A történet szerint odament Jézushoz tíz leprás férfi, akik kiáltozva kérlelték Jézust, hogy gyógyítsa meg őket. Jézus csodát tett, gyakorlatilag azonnal, minden kérdezés nélkül. A férfiaknak annyit kellett tenniük, hogy el kell menjenek a papokhoz és mire oda értek, meggyógyultak. Itt következik a fenti mondat, amikor egy a tíz közül, mikor meglátta, hogy meggyógyult, vissza rohant Jézushoz és hálát adott neki. Jézus értetlenül állt, hogy ő csak egy a tízből, hol van a másik kilenc?!
Jézus nem azért várta a másik kilencet, mert vágyott volna az elismerésre. Közel sem. Kérdése valójában egy rávilágítás az emberi lélek egyik sötét aspektusára: kérek, megkapom, tovább megyek. Nyilván vannak kivételek, tehát ez most egy erős mondat, de Jézus kérdése valahol erre irányult. Vajon a másik kilenc nem gyógyult meg? Vagy nem vették észre? Nem mentek el a papokhoz? Több kérdés is meg bújhatott Jézus nagy kérdése mögött, de a lényeg továbbra sem változik. Hol a másik kilenc? Egy másik érdekes momentuma a történetnek, hogy a vissza térő férfi samáriai volt, azaz idegen. Egy olyan személy, akiből sok mindent kinéznél, de azt nem, hogy hálát ad a Gyógyítónak. Jézus elbocsátotta, mondván, hogy a hite megtartotta őt.
Mit tanulhatunk ebből a történetből? Hát többek között azt, hogy ne felejtsünk el hálát adni. Lehet, hogy már olyan hosszasan kérünk valamit Istentől, hogy mire megkapjuk, elfelejtjük megköszönni Neki. Nagy hiba. És tudod, hogy nem Neki számít ez a köszönet? Isten nem azért várja a hálánkat, mert neki arra szüksége van, vagy a mi hálánk nélkül Ő kevesebb lenne. A hála adásunkra nekünk van szükség. Ez emlékeztet arra, hogy Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Ő adja reggel a Nap első sugarait és az éjjeli csillagokat is. A hálaadás egy emlékeztető, nem Istennek, hanem nekünk. Emlékeztet arra, hogy Valakihez tartozunk és ez a Valaki gondot visel rólunk!
Áldott napot!
