Világgá megyek!
Veled történt már olyan, hogy gyermekkorodban úgy döntöttél, világgá mész? Valami miatt megharagudtál a szüleidre, volt egy nézeteltérésetek, és gyerekfejjel úgy döntöttél, hogy te ezt már nem tudod elviselni, önállóságra van szükséged, és egy olyan helyre, ahol azt csinálsz, amit akarsz. Felnőttként visszagondolva az esetre pedig rájössz, hogy szüleid nem akartak semmi rosszat, csak védeni akartak, és szeretetből mondták, vagy tették, amit tettek.
A világgá menés is valószínűleg úgy történt, hogy eljutottál az általad ismert világ határáig: a kert vagy az utca végéig, a lakótelep sarkáig; egy olyan helyre, amiről most már tudod, hogy a szüleid is jól ismertek, és bármikor utánad mehettek volna, ha akarnak. És kis idő múlva, miután elfáradtál, megéheztél, vagy egyedül érezted magad, végül hazaindultál, ahol édesanyád, édesapád már aggódva vártak, és minden összetűzéseteket elfelejtve magukhoz szorítottak téged.
És akármilyen komoly, önálló felnőttek vagyunk mindannyian, ma is gyakran járunk így Istennel. Valami miatt megharagszunk rá és világgá megyünk, olyan messze tőle, amennyire csak lehet. De bárhová is megyünk, Istennek az csak a kert vége vagy a lakótelep sarka. Bármikor utánunk jöhetne, de ő mégis meghagyja szabadságunk, függetlenségünk, hogy amikor végre elfáradtunk, megéheztünk, és egyedül érezzük magunkat, hazatérhessünk hozzá és ő végre-valahára szerető-szorító ölelésébe vonjon bennünket, mintha mi sem történt volna.
