A túlélés esélye
Zsoltárok könyve 63. fejezet 7-8. verse
Valamikor a rendszerváltás előtt, még a varsói szerződés tagállamainak köteléknek egyik itthoni laktanyájában álltam őrségben és azon gondolkodtam, nem egyedül, hogy mi értelme ennek az egész katonásdi játéknak. Azon belül pedig épp annak, amit éppen csinálok.
Egy megyeközpont békés külvárosában állt az épület, amit védtünk, de a katonatársaimon kívül nem volt benne sok védeni való. Nem voltak kiváló fegyvereink, sem más szuper harci eszközeink. A laktanya páncélszekrénye mélyén nem nyugodtak titkos tervek, sem szigorúan ellenőrzött dokumentumok. Leginkább ellátó laktanya voltunk, igyekeztünk mások számára biztosítani a gépkocsik szervízelését, tankolását. A rossz nyelvek szerint ezt a szolgáltatást a katonai elit családtagjai is ingyenesen igénybe vették magán gépjárműveik rézére. Az őrség leginkább attól védhette az épületet, hogy senki ne jöjjön be illetéktelenül, se lányok, se újabb alkoholadagot behozó, egyébként is illuminált állapotban lézengő barátok, vagy épp szabadságukból visszatérő sorstársak. Természetesen a hidegháború végén még érvényben voltak a szigorú parancsok, aminek engedelmeskedni kellett, de régóta szállingóztak már arról pletykák, hogy az ellenőrzést titokban végrehajtó elit kommandós egységek gyakorlatilag pár perc leforgása alatt képesek voltak elfoglalni egy ilyen katonai objektumot, amiben épp akkor szolgáltam. Mi értelme volt hát akkor annak a bohóckodásnak, amit műveltünk. Ma is és akkor is egyértelmű választ találtam rá. Egy szóval: Semmi.
Ma a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó küzdelem nemzetközi napján is eszembe jut mindennek az értelmetlensége. Mit tudunk elérni a rosszakkal szemben, akik az erőt birtokolják, akiknek iszonyatos fegyvereik vannak és ragaszkodnak hozzájuk? Szerintem ugyanúgy szinte semmit. Néhány hónappal a szomszédunkban folyó háború kitörése után írták meg a híradások, hogy egy frissen kiképzett katonának a jelenlegi harctéren küzdelemben való átlag túlélési ideje 15 perc. Egy negyedórán belül az újoncok elesnek a küzdelemben. Vagy meghalnak, vagy olyan sérüléseket szenvednek, amelyekkel nem tudnak tovább küzdeni. Nem szívesen lennék harcoló katona a fronton.
Milyen érdekes ez a zsoltár! Írója hasonló helyzetben van, mint én is voltam, de nincs benne szemernyi kétely sem. Teljesen biztonságban érzi magát, de nem a fegyverei és nem a társai miatt. Tudja, azok csak ideig-óráig segíthetnek. Nem. inkább abba kapaszkodik, amit leginkább ismer, amit a legtöbbször megtapasztalt már kemény csatái közepette is, amikor csak hajszálon függöt az élete. Hittel kapaszkodik Isten segítségébe. Tudja, hogy rá mindenkor számíthat és ez nem egy üresen puffogtatott szlogen, hanem maga a megtapasztalt valóság, amit már sokszor átélt. Ezért képes a rettegés idején is ujjongani! Tudja, hogy a valóság ellenére sincs veszélyben, mert Megváltó Istenének szárnyai oltalmazzák őt.
A háború hírei sokszor megrettenthetnek minket is. Nincs garancia arra, hogy majd elkerülnek minket. De a legrosszabb helyzetekben is megőrizhetjük bizalmunkat Isten iránt. Ahogy egykor meg tudta menteni Dávidot, ő képes ma is megszabadítani mindannyiunkat. Elmélkedjünk ezért ma reggel azon, hogy milyen esélyünk van Istennel a jóra, a biztonságra és mennyi esélyünk lenne nélküle!
