Megszámlálhatatlan sokaság
Jézustól bármit meg lehetett kérdezni. “Rabbi, szabad-e…?” “Rabbi, lehet-e…?” meg aztán ott voltak azok is, akik mindenféle csellel sarokba akarták szorítani, de ő minden alkalommal ügyesen kitért a kelepce elől. Egyszerűen nem találtak fogást rajta. Hiába durrogtatták lehetetlen találós kérdéseiket, róla minden lepergett.
Noha tanításai közben csak úgy repkedtek a kérdések és a válaszok, Lukács erről a napról csak ezt a kérdést tartotta fontosnak feljegyezni. “Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Borzalmasan fontos kérdés. Persze lehet, hogy én nem így tettem volna fel, hiszen a kérdésből egyértelműen kitűnik az indíttatás is: Uram, ugye nem leszünk sokan?
Hányszor érezzük úgy, hogy a kereszténység egy elit klub, a szentek közössége, ahol noha kevesen vagyunk, de legalább kiválasztottak? Hányszor tesszük mi is fel a kérdést: ugye nem lesz nagy tömeg, és nem lesz ott ő, vagy a másik? Olyan sokféle ember van, azért mindenkit csak nem fogadhat be a mennyország! Más gondolkodásúak, neveltetésűek, nemi identitásúak, vallásúak… Na azért ami sok, az sok!
És mintha Jézus is így kezdené a válaszát: “Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” Mintha azt mondaná, hogy “Hát azt bizony ki kell érdemelni!” A folytatás azonban a legkeményebbeket is sokkolta:
“Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában.”
Bizony, sokan lesznek. Olyanok, akikre nem is gondolnál: keletről, nyugatról, északról és délről… más gondolkodásúak… más neveltetésűek… más nemi identitásúak… más vallásúak… Sokan lesznek, de jól vigyázz, hogy te is ott lehess! Mert a meghívást nem kiérdemelni kell, hanem elfogadni. És ki tudná ezt jobban átérezni, mint azok, akiket eddig kizártunk?
