Hát ez meg, hogyan?
Márk evangéliuma 6. fejezet 2. vers
Sok évvel az érettségi után az egyik osztálytalálkozónkra végre eljött az egyik fiú, akit nem láttunk a ballagás óta. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert nem voltunk igazán barátok, sőt a többi srác sem kedvelte annyira, leginkább a kis növése miatt, meg az abból fakadó viselkedéséért is. Szóval vártuk is meg nem is, de igazán meglepett minket, amikor belépett az ajtón. Egy nálamnál jóval alacsonyabb, pufi fiatalemberre számítottam, de ehelyett egy vékony, magas férfi lépett be a kedves feleségével. Csak az arcáról ismertem meg, hogy ő az. "Hát ez meg, hogy?" - szaladt ki a számon a csodálkozás, ahogy barátomhoz, a volt padtársamhoz fordultam. Az asztalunknál kapott helyet, egész este beszélgettünk, igyekeztem nagyon kedves lenni, őszintén meglepett ez a minden tekintetben pozitív változás.
Ezért valahogy bele tudom élni magam ebbe a Bibliai történetbe is. Jézus hazatér egy hosszabb távollét után. De Ő már nem az, aki volt. A falubeliek az ács fiára számítottak, egy csendes, dolgos, munkásemberre, a József fiára. Azon a bizonyos húsvéton, amikor tizenkét évesen kijelentette a Jeruzsálemi templomban, hogy neki "Atyja" dolgaival kell foglalkoznia, csak nagyon kevesen voltak jelen, a történetet legfeljebb csak néhány barát ismerhette a szülőkön kívül. Így amikor a település vénei hallgatták tanítását, okkal csodálkoztak bölcsességén. "Hát ez meg, hogyan?" - kérdezhették volna. Hiszen Jézus nem járt a kor rabbi-képzőjébe, nem tanulta iskolában az írásmagyarázatot. A beszéd sem volt megszokott. Amit hallottak eltért a szokásostól, ahogyan a farizeusok igyekeztek megértetni a tanulságokat velük. Ahogy Jézust hallgatták, egyszerű magyarázatai örömmel töltötte el szívüket, de meg is ijedtek attól, hogy most először nem valami csavaros észjárásra kellett nagyon odafigyelniük, hanem érteni vélték az egyszerű szavakat, amik megérintették őket. "Miféle bölcsesség ez?"- kérdezték többen is. Majd elkezdtek kérdezősködni felőle. A tanítványaihoz fordultak, hogy meséljenek az útjukról. Ők pedig boldogan meséltek a csodákról, amiket közösen éltek át. Jairus lányáról, meg a vérfolyásos asszonyról is, amik csak néhány napja történtek.
Bárcsak pozitívan végződne ez a történet! Bárcsak azzal folytathatnám, hogy az ismerősök mind-mind elámultak és a szívük örömmel és büszkeséggel telt meg, hogy ilyen földijük van. De nem így történt. A názáretiek nem a kedvességükről, jóságukról voltak híresek, nem is a toleranciájukról. Nem véletlen, hogy az a mondás járta akkoriban, hogy "Názáretből származhat-e valami jó!?". A hallgatóság szíve inkább elutasítással, féltékenységgel és irigységgel telt meg. De hát ez is csak olyan, mint mi! - volt felkiáltásuknak, megbotránkozásuknak a lényege. Nem tűrték, ha valaki kiemelkedik közülük, ha többre viszi. Ezért elutasították Őt.
Vigyázz hát ma reggel kedves barátom, te is! Mert nagyon fontos, hogy jól ismerd magad és értékeidet, de az is fontos, hogy elismerj másokat. Ha valaki okosabb, bölcsebb, mint te, ne adj utat szívedben az irigységnek! Fordulj felé alázattal, kedvességgel, tudásvággyal! Mert mindannyian tanulhatunk egymástól. Hát még attól, aki közel van Istenhez!
