Nem kell egyedül cipelned

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

János első levele 1:7-9

Itt ülök épp egy valaha jobb napokat látott épületben, ahol a helyi pedagógiai szakszolgálat működik. A berendezés nagy része szerintem még nálam is idősebb, a nyílászárók cseréért kiáltanak némán, a belső parafaborítás kisebb-nagyobb hiányosságait gyerekek rajzai takarják. Viszont fantasztikus szakemberek dolgoznak itt szívvel-lélekkel, és erejükön felül segítenek a szembeszélben, minden kihívás és ellehetetlenítés ellenére azoknak, akik hozzájuk fordulnak.

Nem mindig egyszerű segítséget kérni. Nem mindig egyszerű bevallani saját magadnak és másoknak, hogy ehhez nem vagy elég egyedül. Hogy vannak korlátaid, hiányosságaid, és nem lehetsz mindig szuperhős. De mindemellett segítséget kérni felszabadító. Amikor megérted, hogy ez nem szégyen, amikor kimondod és nevet adsz a gyereknek, az igazán jó érzés is tud lenni.

Lehet, hogy nagyon fura, de én most ehhez tudnám hasonlítani a fenti igét. Egy segítségkéréshez. Amikor elismered, hogy egyedül nem megy. Amikor felvállalod, hogy szükséged van kegyelemre, megváltásra, Isten jelenlétére az életedben, mert egyedül kevés vagy ahhoz, hogy emberként élj, hogy ne okozz akarva-akaratlanul fájdalmat.

Akkor ő lehajol hozzád, és némán átölel. Feltámad a Szél, és elkezdenek foszladozni a fekete felhők. Végre áttöri néhány napsugár a sötétséget, és érzed, ahogy a válladról lekerülnek az évtizedes súlyok. Végtelen tekintetében nyoma sincs a szemrehányásnak, mosolya reményt gyújt a szívedben, hangja erőt és bátorságot önt beléd. Felsegít a padlóról, és már nem is kérdés, hogyan mentek tovább.