Kegyelmet kaptál
„Ha esetleg valamivel megbántottalak, kérlek, ne haragudj
rám.” Hol van a hiba ebben a mondatban? Hol nincs? Tegyük fel, egy olyan ember
szájából hangzik el, aki valami rosszat tett az ismerősével, és most épp
megpróbál bocsánatot kérni. De nem sikerül, mert ez minden, csak nem
bocsánatkérés.
Először is, a „bocsánatot kérek” el sem hangzik. A „ne
haragudj” nem egyenlő a bocsánatkéréssel, mert ahelyett, hogy elismerné tettét,
a sértett félt kéri arra, változtasson az érzelmein.
Nem ismeri el a felelősségét. Nem arról beszél, hogy mit
tett, hogy kárt, fájdalmat okozott, és megbánta, hanem a labdát és ezzel együtt
a felelősséget is átdobja a másik félnek. A feltételes móddal pedig tönkrevágja
az egészet.
Van, hogy elszúrjuk. Nagyon. De csak az nem hibázik, aki nem
is tesz semmit. Sőt, nemcsak direkt, előre eltervelten, akarattal, nettó gonoszságból
követhetünk el rosszat, hanem a legnagyobb jószándékkal is. A legjobb
akaratunkból, igyekezetünkből és képességeinkből véghezvitt cselekedeteinkkel
is okozhatunk sebeket.
Isten ma arra hív, tanuljunk meg bocsánatot kérni, nem
hárítani, hanem vállalni a felelősséget. Beismerni, hogy ezt aztán elbaltáztuk,
de rendesen. Felnőttként viselkedni, kimondani, hogy fájdalmat okoztunk a
másiknak.
És tanuljuk meg elfogadni a megbocsátást, a kegyelmet.
Egymástól és Istentől is. Tanuljunk meg szabadon továbblépni, újrakezdeni, élni
a tiszta lap lehetőségével, amit Krisztus a saját vérével szerzett meg nekünk.
Isten kegyelmes, sokszor fel sem tudjuk fogni, vagy el sem
merjük hinni, mennyire. Ő megbocsátott Dávid királynak, akinek a nevéhez
köthető ez a zsoltár. Megbocsátotta hűtlenségét, gyilkosságát, erőszak tételét.
Megbocsátotta, hogy visszaélt hatalmával, és hogy megpróbálta ezt az egészet
eltussolni. Kegyelmet adott a királynak azzal együtt, hogy a következményeket
viselnie kellett.
Istennél számodra is kész a kegyelem. Élj hát ennek fényében
szabadon, felelősségteljesen!
