Örülj Neki!
„Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Február 6-án hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as
földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. Ezt több utórengés is követte,
melyek között volt 7,5-ös erősségű is. Az áldozatok száma már meghaladta a
25.000-et (forrás: https://telex.hu/kulfold/2023/02/11/csalad-mentes-torokorszag-sziria-foldrenges-romok
). Hazánkból is több mentőcsapat érkezett a régióba, és dolgozik minden erejét
megfeszítve, hogy segítsen a romok alól kiszabadítani a túlélőket.
Ahogy ezt a fenti igét elolvastam, az az öröm jutott először
eszembe, amit egy sikeres mentéskor érezhetnek az ott szolgálatot teljesítők és
a hozzátartozók. Nem tudok most elképzelni nagyobbat.
Tény, hogy Jézus ezt a példázatot egészen más körülmények
között, más élethelyzetben mondta el, de Ő is a másik ember felé kimutatott
szeretetről beszélt többek közt. Első körben a farizeusoknak és írástudóknak szólt
ez a tanítás, akik nem örültek a többieknek. Nem örültek a vámszedőknek,
prostituáltaknak, hogy Jézus köré gyűltek, és hallgatták Őt. Mert ők mások. Bűnösök.
Vagy legalábbis bűnösebbek bizonyos szemszögből nézve.
Jézus pedig nekilátott érzékenyíteni őket. Történeteket mesélt
nekik olyan dolgokról, amik/akik elvesztek, de valahogy megkerültek. Szerette
volna felnyitni a szemüket, hogy Isten szemében mi mindannyian ugyanolyan
értékesek vagyunk, nem sorozatgyártott ócskaságok, hanem valódi, egyszeri és
megismételhetetlen kincsek. Szerette volna bemutatni nekik az Atya határtalan
örömét az egyes ember felett, amikor végre kapcsolatba kerülhetnek egymással. És
szerette volna, ha ez az öröm átragad a tudós vezetőkre is. Mert mi mindannyian
testvérek vagyunk.
Képzeld el, Kedves Olvasó, ha másként szólna a tékozló fiú
példázata. Az elején nem változtatok semmit, a fiú kikéri az örökségét, mert
menni akar, az Apa pedig elengedi, és várja haza minden nap. De nem egyedül
várja. Az idősebb testvér többször is kisétál a birtok szélére, tekintete a
látóhatárt kémleli, hátha meglátja azt az ismerős alakot, aki már annyira
hiányzik neki. Esténként leveleket ír a különböző nagyvárosokban élő barátainak,
rokonainak, látták-e a testvérét, és ha igen, adják át neki: „Gyere haza,
kisöcsém!”
Aztán egy nap az idősebbik fiú is csomagolni kezd. Csak a legszükségesebbeket
rakja össze, ugyanis végre valahára egy kósza hírt kapott a testvéréről. Valahol
itt lehet, erre lenne érdemes keresni. És elindul, időt, energiát, pénzt nem
sajnálva felkutatja őt. Megtalálja a disznók vályúja mellett, letérdel hozzá a
mocsokba, és átöleli az ágrólszakadt világlátót. Hosszú percekig csak a
szipogásuk hallatszik, majd az idősebbik megszólal: Végre megtaláltalak! Már
attól féltem, hogy örökre elveszítettelek. Úgy örülök, hogy megvagy! Szeretlek,
Öcsém! Gyere, menjünk haza, Apa már nagyon vár!
U.i.: Kérlek, imádkozz a földrengés sújtotta országokért, az
ott élő emberekért, a gyászolókért, a romok alatt lévő túlélőkért, a mentésben résztvevőkért,
a keresőkutyákért! Ha pedig úgy érzed, szeretnél támogatást adni egy segélyszervezeten
keresztül, akkor ezen a linken megtalálod a szükséges információkat: https://adventista.hu/adra-felhivasa-a-torokorszagi-foldrenges-kapcsan/
