Teremtés és felszabadítás
A szombat napja különleges helyet foglal el a Biblia lapjain. Ez az a nap, amely törvénybe foglalva emlékezteti Isten népét arra, hogy "hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent" (Mózes második könyve 20:11) és üzeni nekik, hogy mi mindent tett értük: "szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral." (Mózes ötödik könyve 5:15) Létezés és szabadság – ezeket köszönheti Izrael népe Istennek, és ezekre fókuszálja tekintetüket a szombat.
Eltelt 1500 év, és mikor Jézus Isten népe között élt, már a teremtés és felszabadítás emlékünnepének csupán árnyékát láthatta. Az utcákon beteg, szegény, sanyargatott emberek, akik sem a hét hat napján, sem a hetediken nincsenek emberszámba véve. A szombat a magamutogatás napja, az istentiszteleti alkalmakon való részvétel presztízst, nem pedig feloldozást adott. A szombat szentségének komolyan vételét szolgáló szabályok mellé – és bizonyos esetekben helyébe – újak kerültek, komolyabbak és nehezebben megtarthatóak, mint azelőtt, és Isten népe megnyugodott: jó ez így. Jókor és jól ünneplünk, jó Istent és jó szertartás szerint, mi már jó helyen vagyunk.
De nem úgy az említett betegek. És nem úgy Jézus. Richard Rohr, egy keresztény szerző incselkedve úgy fogalmaz, "mintha Jézus vasárnaptól csütörtökig pihenne, és minden munkáját szombaton végezné el!" Az evangéliumok tele vannak olyan történetekkel, melyek ezekről a szombati gyógyításokról szólnak. Felszínes olvasó számára úgy tűnhet, Jézus megváltoztatta a szombatot, vagy jelezte volna a zsidó kortársainak – és keresztyén utódainak – hogy a szent nap nem szent többé. De valójában nem ez történt! A szent nap csak ekkor vált igazán szentté.
Mert Jézus újra a teremtés és felszabadulás emlékünnepévé tette a szent napot. Szépen lassan, görnyedt hátanként.
