Kontraszt
"Ahogyan tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára éltető megigazulássá."
Pál levele a rómaiakhoz 5. fejezet 18. vers
Eljött az idő. Az Úr felkerekedett és munkához látott, hogy helyreállítson mindent, ami elpusztult. Kiküldte a földmérőt. Az építész és a várostervező készenlétbe álltak. Maga az Úr pedig megállt a romba dőlt város közepén, és álmodott.
– Itt, a törmelékek helyén palota lesz… És ott is… És ott is…! Mindenki palotában lakhat majd.
– Innen eltakarítjuk a romokat, és beparkosítjuk. Tele lesz minden madárdallal, mókusok fognak ugrálni az ágakon…!
– Ez lesz itt a főtér. Mennyi ember fog itt nyüzsögni! Itt fognak minden nap találkozni a szomszédok… Amott gyerekek fognak játszani… Hemzsegni fog az élettől!
Egy hírvivőhöz fordult:
– Siess, mondd meg a földmérőnek, hogy falra nem is lesz szükség. Én is itt fogok lakni, közöttük! Dicsőségemmel körülveszem majd az itt lakókat, mintha tüzes fal védené őket.
– És majd ha felépül a város, visszahívom a népemet. Sőt, mások is csatlakoznak hozzájuk, és őket is a gyermekeimmé fogadom…! Itt fognak élni mind, velem!
– Nem felejtesz el valamit? – jelent meg hirtelen a Sátán. Éles, határozott hangja, győztes kiállása volt, és a tőle balra álló nyomorult, koszos alakra mutatott.
– Ilyen emberekkel akarod benépesíteni ragyogó, tökéletes városodat. Nézz csak rájuk, nem méltók rá! Nem értékelik az ajándékaidat! Mindig hibáznak! Mindent tönkretesznek, amihez hozzáérnek! Egy csodálatos, dicsőséges, tökéletes várost akarsz építeni. Ez az ember—és az összes többi—épp az ellenkezője mindezeknek! Csak rá kell nézni, és látszik, hogy nem ide való, még tiszta ruhája sincs! Sőt, ha igaz, amit a törvényről állítasz, mindegyiknek meg kellene halnia!
Az Úr figyelmesen hallgatta a vádakat, majd elgondolkodott.
– Ez valóban így van, jelentette ki végül. Az ilyen emberek nem illenek ide.
A Sátán diadalmasan kihúzta magát. Az Úr viszont folytatta:
– Kénytelen leszek őket is újjá teremteni.
A mosoly a vádló arcára fagyott
– De mi lesz a büntetéssel? – kérdezte kihívóan.
– Amiatt ne aggódj! Én majd meghalok értük – felelte az Úr a legnagyobb természetességgel.
A Sátán erre már nem tudott mit mondani. Tehetetlenül, legyőzötten állt.
– Ami pedig a ruhát illeti… – kezdte az Úr, és megállt egy pillanatra.
Majd saját, hófehér zakóját levéve, a vádlott válla köré helyezte azt.
(Zakariás 2,5-3,10 alapján)
