A hála sírja
“Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”
Azt mondják, hogy bármire lehet inni. Lehet a bánatra, a haragra, sőt az örömre is. Egy érzés van, amire nem lehet inni: a hála. Ez a mondás nekem mindig nagyon érdekes volt. A hálás szív valahogy mást kíván, mint a többi. A hálás ember máshogy működik.
Ez a hétvége a háláról szól. Kétezer éve egy ember a sírban pihent. A barátai nem értették. Az aki tanította őket, most néma csendben fekszik. Az aki utat mutatott, most kővel lezárt sírban fekszik. Az aki új életét ígért, most halott.
Bármennyire is kétségbe ejtő lehetett akkor ez a csendes, sötét szombat, ma már tudjuk, hogy a legnagyobb világosságot előzte meg. Akkor ez a gyász pillanata volt, de ma a hála ünnepe.
Pál azt mondja, hogy Isten sokkal többet ad, mint ahogy azt mi csak képzelnénk. Azzal, hogy a Fia érted meghalt, nem csak sokat tett érted. Mindent megtett érted.
Mit érzel emiatt? Dühöt? Örömöt? Izgatottságot? Semmit? Én hálát érzek. Mérhetetlen hálát, mert a Megváltó értem feküdt holtan azon a szombaton. Nem csak miattam, hanem értem. Bármit tehetett volna, de értem vállalta a halált. Nem lehetek elég hálás ezért.
Dicsőítsd ma Istent! Emlékezz, hogy azért feküdt holtan a kősírban, hogy neked ne kelljen!
