Önmegtagadás és kereszt
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.”
(Máté evangéliuma 16. fejezet 24. vers)
Krisztus keresztjének felvétele régen és ma is, sokak számára annak, vagy részeinek, mint szent, szerencsehozó ereklyének fizikai birtoklását jelenti.
Mások úgy gondolják, hogy Krisztus keresztje nem más, mint az élet nehézségei, betegségek, nélkülözés, magány. „Ez az én keresztem. Ezt kell hordanom.” – mondogatják.
Aztán megint mások, főleg a Fülöp-szigeteken, nagypénteken keresztre feszítik magukat, úgy vélvén, hogy a kereszt felvételét, Krisztus kereszthalálát a maga valóságában kell átélni.
Ám az a kereszt, amiről Jézus beszél, az nem egy konkrét tárgy, nem az a konkrét kereszt, melyre őt felszegezték, de nem is annak másolata, amit úton útfélen, templomok ormára, imaházak homlokzatára, az oltár fölé, stb. kitűzünk.
Az a kereszt, amiről Jézus beszél, az nem az élet nehézségeinek passzív elhordozása. Épp ellenkezőleg, Jézus keresztje könnyű és gyönyörűséges, hiszen az nem más, mint az Ő szabad elhatározásból történő követése.
„Ha valaki jönni akar utánam…” – mondja Jézus, annak nem szó szerint kell saját magát keresztre feszíteni, hanem az önzését, a kényelemszeretetét kell letennie.
Krisztus keresztjének felvétele, nem az Őérte való meghalás, hanem az Ő szolgálatába állított élet.
„Mert azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott.” (2Kor.5:15)
Ez Jézus keresztje: az Ő feltétlen szeretete, amivel ma tovább adhatsz, amivel ma örömet szerezhetsz másoknak.
