Mitől vagy boldog?
„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!”
Kolossébeliekhez írt levél 3.fejezet 23-24.vers
Életünk folyamán sok élményben van részünk. Történnek események, amelyekről fényképek vagy videók készülnek, hivatalos esetben egy beszámoló vagy valamilyen szerződés vagy épp elmegyünk helyekre, ahonnan egy hűtőmágnest vagy egy képeslapot hozunk el. A lényeg, hogy életünk jelentősebb vagy legalábbis számunkra fontos eseményeiről általában mindig készül valami emlék. Én például rajongok a kövekért. Nem, nincs egy kavicstenger az otthonomban, viszont bárhol jártam eddig, mindenhol kerestem egy apró követ, amit haza hoztam. Van olyan kő, amiről már fogalmam sincs, hogy honnan van, de kedves nekem, mert tudom, hogy egy szép pillanat emlékét őrzi és ettől boldog leszek, amikor ránézek.
De, mi a helyzet azokkal a pillanatokkal, amikor nem egy új helyre jutunk el vagy nem történt nagy esemény, hanem csak egy hétköznap egyszerű pillanata, amikor zsigerből érezzük azt, hogy tennünk kell abban a helyzetben valamit?! Kérdezem másképp: mi a helyzet a jótettekkel? Milyen érzés az, amikor nem gondolkodunk arról, hogy segítünk-e valakin vagy hozzájárulunk ahhoz, hogy egy idegennek szebb legyen a napja?
A hetekben egy utazásom előtt betértem egy kávézóba. Soha nem voltam még ott. Kértem egy sütit, egy kávét és leültem egy asztalhoz. Kint esett az eső, az emberek rohantak a munkába. Nem figyeltem azt, hogy ki jön be a kávézóba, elvoltam a gondolataimmal. Egyik pillanatban leült mellém egy nő. Nagyon szép és kifejezetten szimpatikus volt. Miközben leült mellém, köszönt és csak annyit mondott: „gondoltam leülök melléd, kellemes társaságnak tűnsz”. Meglepődtem, nem tagadom. Pár gondolatot váltottunk és visszatértünk a kis világunkba. Nekem indulnom kellett, visszavittem a csészémet, vettem a bőröndömet. A lelkemben éreztem, hogy talán kellene valamit mondanom. „További nagyon szép napot kívánok!”-mondtam és elmentem. Mosolygott. Én is. Az egy nagyon esős, hideg, borús nap volt, de a lelkem olyan boldog lett. Boldog lett attól, hogy valakihez, akit nem ismertem, valószínűleg többet nem fogom látni, kedves voltam és ő is hozzám. Ha egy dolgot tanácsolhatok: „Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte!” Te is boldogabb leszel…próbáld ki!
Áldott napot!
