Taníts Uram!
„Taníts
meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim
miatt.”
Nem
sok emlékem van gyermekkoromból, de az igen, ahogy 6 évesen hisztizek az
általános iskolai tanévnyitón és szüleimnek azt ismétlem: ’Nem akarok iskolába
járni! Nem akarok tanulni!’
És
őszintén szólva, a hagyományos magolós, poroszos tanítási módszer később sem
nyerte el a tetszésemet. Nem szerettem és nem akartam iskolába járni és
tanulni.
Aztán
valahogy mégiscsak túléltem a nyolc évet, és kegyelem kettesekkel
átbukdácsoltam a középiskolába, ahonnan pedig már egész jó eredményekkel mentem
tovább a főiskolára, meg egyetemre. No persze ez utóbbiak már mások voltak,
hiszen ott már azzal foglalkoztam, amit szerettem, így ezt már nem is tanulásként
(bár volt egy-két nem szeretem tantárgy ott is), hanem sokkal inkább
kikapcsolódásként éltem meg.
No
és mi a helyzet az Isten iskolájával? Mi van azokkal a dolgokkal, amikre az Úr
akar megtanítani? „Tanuljátok meg, mi az:
Irgalmasságot akarok” (Máté 9:13) „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és
alázatos szívű vagyok” (Máté 11:29)
Bizony,
ez sem könnyű, mert sokszor előtör belőlem a nemszeretem és a nem akarom. És ugyan
az elmélet talán már menne kettesre, de a gyakorlat…, mikor úgy kéne élni,
szólni, viselkedni, mint Krisztus, bizony az még sok-sok ismétlést és
gyakorlást igényel.
S
ahogy Túrmezei Erzsébet, Pótvizsga szeretetből című versében is írja, én is oly
sokszor megtapasztalom: amikor egy-egy próbán megbukom, Jézus maga mellé ültet
és különórát tart nekem, arról a végtelen szeretetről, amellyel ma is
körülvesz.
Ezért,
Dáviddal együtt én is csak annyit mondok: „Taníts Uram”
