A világ világossága
"Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."
A szobrok ledőlnek. Ez nem egy politikai aktivista mondat. Ez egy ténymegállapítás. A szobrokat bűnös és gyarló emberekről formázzák a történelemnek azon pillanatában, amikor nekik kedvez a közhangulat. Azután a történelem változik, vagy épp megváltoztatják, vagy épp rájönnek az emberek, hogy hőseik nem is voltak olyan tiszták és szépek, mint ahogy egy-egy jó tulajdonságukat felnagyították. És a szobrok ledőlnek...
"Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak."
(Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába)
Jézus Krisztus tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz! Jézus a világ világossága! Jézus Krisztus marad! Jézus nem porlad el, nem omlik össze és nem dől meg. Mert akárhányszor változik is a világ, és akárhányszor változik is a "jó" és a "nemes" meghatározása, Jézus Krisztus személyének ragyogása megmarad. Túléli, amikor befeketítik és üldözik, kibírja még azt is, amikor szégyent hoznak rá követői. Mert valahányszor kezedbe veszed az Evangéliumot, és elkezded olvasni, ki is volt ő, hogyan élt és hogyan viszonyult másokhoz, nem találsz benne kivetnivalót, mégha az ellensége is vagy. Sőt azt érzed, hogy felállítod a szobrát a lelkedben és tisztelegsz előtte. Mert ő a szeretet, ami nem múlik el soha.
Tedd fel a kérdést: vajon a szoborrombolás vita jó oldalán raktad le a voksod? Netán találtál eszméket vagy embereket, akiknek bálványképet emeltél? Akárhogy is volt, és akármilyen oldalon állsz is, most tedd fel a legfontosabb kérdést magadnak: megtaláltad-e már, és hirdeted-e Őt, aki a világtörténelem végén egyedül marad állva, mert minden más leborul?
"Aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Filippi 2:6-11)
Az Úr marad!
Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudtalak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbe esett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, és tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –
(Dsida Jenő: Krisztus)
