A törvény betöltése
A
farizeusok és törvénytudók nagy figyelmet fordítottak a parancsolatok precíz
megtartására. S azért, hogy véletlenül se vétsenek egyetlen törvény ellen se,
külön aprólékos gondossággal megfogalmazott szabályhalmazt hoztak létre. Szabályra
új szabály, parancsra új parancs…
Ám
bármennyi szabályt is alkottak, és bármennyire is igyekeztek ezeknek megfelelni,
- „Ne tedd!” „Nem szabad!” „Ne egyél belőle!” „Ne is illesd!” - nem leltek
lelki nyugalmat.
Miért?
Mert egyrészt a törvény lényege és betöltése, ahogy Jézus is megismételte: „Szeresd
az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig
hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két
parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:37-40)
Vagyis
azáltal, hogy átléped és nem rúgsz bele a földön fekvő embertársadba, - nem
ölöd meg, nem veszed el, ami az övé, - azzal még nem töltötted be a törvényt. Mert
az épp azt mondja; Szeresd! Azaz emeld fel! (lásd: Irgalmas Samaritánus
példázata)
Másrészt
nem a törvény, nem a törvény betűje a lényeges, hanem az aki adta; a
Törvényadó, az Isten. A parancsolatok eszközök, melyek Hozzá vezetnek
(Gal.3.24), melyek az Ő szeretetét, gondoskodását tükrözik vissza.
Ezért
Pál is, amikor a törvény megtartásáról ír, nem a paragrafusok hosszú sorát taglalja,
hanem Jézus életét állítja példaként elénk, aki „mikor még bűnösök voltunk” (Róm.5:8)
végtelen szeretettel lehajolt hozzánk és csak annyit kér „Öltözzétek fel az Úr
Jézus Krisztust” (Róm.13:14) azaz másoljuk le az Ő életét, mert Ő a szeretet.
