Kérjetek!
Az I. világháború borzalmai
sokakat kizökkentettek a hagyományokra épülő felületes vallásosságból és igazi
megtérést eredményeztek. Így volt ez Józsi bácsi életében is, akit akkor ifjú
honvédként sok ezer társával együtt Szombathelyen vagoníroztak be és indítottak
útnak az olasz frontra.
A fiatal katonákat a
templomtól körmenet kísérte a szerelvényhez, akik felszállás előtt a szűzanya
szobrát megcsókolva tettek ünnepélyes esküt, majd Jézus nevében masíroztak
végzetük felé.
A háború lendülete
már rég a múlté volt, a frontvonal megmerevedett és a lövészárkokért folytatott
ádáz sziszifuszi küzdelemmé silányult, ahol egyszer az olasz, máskor a magyar
királyi haderő került fölénybe.
Józsi bácsi bajtársaival
együtt hősies bátorsággal nyomult előre. Ám az egyik barakk ajtaját berúgva a
látványtól bénulva megtorpant. Bent a szűzanya szobra előtt egy olasz katona Jézus
nevét ismételgetve imádkozott térdelve.
Józsi bácsi lelkében
ekkor eltört valami. Az addig oly biztosnak tűnő hitrendszere összeomlott,
hiszen ő is ugyanannak a Jézusnak a nevét hívta segítségül a csatában, mint az
az olasz katona. Mindketten Jézus nevében indultak a másik elpusztítására.
Úgy vélem, a
történelem során egy névvel sem éltek jobban vissza, mint Jézus nevével. „Nem a
te nevedben tettünk sok csodát?... sosem ismertelek titeket” (Máté 7:22-23)
Jézus nevében kérni
az Atyát, ugyanis több mint odabiggyeszteni egy hosszú lista végére ’Jézus
nevében, Ámen’. Jézus neve nem varázsige. „Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.”
(E.G.White, Jézushoz vezető út 69.o.)
Jézus nevében,
Jézusra hivatkozva odaállni az Atya elé és kérni, azt jelenti; hogy azonosulva
Jézussal, számunkra is az jelenti a legnagyobb örömet, hogy mennyei Atyánk
akaratát cselekedjük.
Ebben „a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit
kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik
mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8:26)
