Amire még gondolni sem akarunk
Ahogy megszülettünk, menetelünk a halál felé. Szomorú
megállapítás, de sajnos így van. Kaptunk pár évtizedet, nagyobbrészt rajtunk
áll, mivel töltjük ki ezt az időt.
Van egy keresztény karikatúra: Életed filmje így peregjen le?
– címmel. Kilenc kis kép ábrázolja az életutat.
-
Túl fiatal, hogy Istenre gondoljon
-
Túl gondtalan, hogy Istenre gondoljon
-
Túl öntudatos, hogy Istenre gondoljon
-
Túl szerelmes, hogy Istenre gondoljon
-
Túl elfoglalt, hogy Istenre gondoljon
-
Túl fáradt, hogy Istenre gondoljon
-
Túl sok gondja van, hogy Istenre gondoljon
-
Túl idős, hogy Istenre gondoljon
-
Már túl késő, hogy Istenre gondoljon
Ma reggel ezt az Igét olvastam: „Az igaz elvész, és senki
sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a
veszedelem elől ragadtatik el az igaz. Békességre jut, az ágyában nyugszik, aki
egyenes úton jár.” Ézsaiás 57:1-2.
Nem szoktam személyes dolgokat megosztani magamról, de most
erős késztetést érzek erre. Sajnos már édesapám is, édesanyám is és öcsém
is elment; bízom abban, hamarosan találkozni fogok velük.
Szüleim egész életére a „misszió” volt a jellemző. Másokért
éltek. Édesapám mindenkinek bizonyságot tett Jézusról, akit annyira szeretett.
Sokszor könnyes szemmel beszélt munkatársainak arról, hogy mit tett értünk a mi
drága Megváltónk. Édesanyám igazi „könyv-evangélista” volt. Soha nem ment el
otthonról, hogy néhány könyv ne lett volna a táskájában. Reumatikus problémái
miatt gyakran járt gyógyfürdőbe. Ott megismerkedett emberekkel és a végén
mindig azt mondta: Szeretnék önnek egy igazi kincset ajándékozni. Számára
tényleg kincs volt a Biblia, a Jézushoz vezető út, a Jézus élete, de még az
énekeskönyv is.
Édesapám – halála előtt, amikor már nem tudta látogatni a
barátait – leveleket írt nekik. Kérlelte őket, hogy térjenek meg, forduljanak
Jézus felé. Békességben, kiegyensúlyozottan, Isten kezébe téve életét ment el
közülünk. Édesanyám, miután már napok óta nagyon keveset evett, aznap reggel
megevett másfél palacsintát, aztán kényelmesen lefeküdt. Jó kedve volt. Kérte,
hogy tegyek be egy magnószalagot, úgy szeretne hallgatni egy prédikációt.
Lowell Hargraves: Milyen lesz a Menny? című kazettáját tettem be.
Végighallgatta az első 45 percet, aztán elbúcsúzott tőlünk – és elaludt.
Érdekes módon mindkettőjük temetésén – ha nagyon őszinte
akarok lenni – nem őket sajnáltam, hanem magamat. Felőlük abszolút biztos
voltam. Békességben, kiegyensúlyozottan, Istenbe vetett töretlen bizalommal
mentek el. A veszedelem elől, a nehéz idők elől ragadta el őket az Úr.
Beteg vagy? Szembe kell nézned az elkerülhetetlennel?
Tényleg rettenetes dolog az elválás! Azonban vigasztaljon az a tudat, hogy csak
egy pillanatig tartó alvásra fogsz emlékezni, miután elszólít az Úr.
Találkozhatsz szeretteiddel és a Te Megváltóddal, Akivel már itt az életben
olyan sokat beszélgettél. Gondolj arra, hogy elrejt az Úr . https://www.youtube.com/watch?v=DBDZ30v5GM0
Beteg van a családodban? El kell búcsúznod attól, akit
szeretsz? El kell engedned őt? Gondolj arra, hogy a veszedelem elől rejti el őt
az Úr. Nyugodj meg akaratában, és tegyél meg mindent, hogy találkozzatok
odafönt. Ez a gondolat adjon neked már most igazi békességet!
