Aki hisz Jézusban
„Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak
belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
János evangéliuma 7:38
A sátoros ünnep zárta a vallási évet. Ez volt a
legszebb, legörömtelibb alakalom a zsidó nép számára. Jeruzsálem utcáin
lombsátrakban laktak. Az egy héten át tartó ünnepen igazi fesztivál hangulat
volt. Jézus minden fontos vallási eseményen részt vett. Egyrészt mert
megtartotta a vallási ünnepeket, másrészt ilyenkor mindig alkalma volt
tömegeket megszólítani. A sátoros ünnepen visszaemlékeztek a pusztai
vándorlásra, és Isten csodálatos szabadításaira.
„Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst
kürtjének hosszú, átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó
emberek üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot.
Azután a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra
emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin,
lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott
álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" (Zsolt 122:2)” A korsót a papok udvarának közepén levő
oltárhoz vitte. Két ezüst medence volt itt, mindegyiknél egy pap állt. Az
egyikbe beleöntötte a korsó vizet, a másikba a korsó bort. Mindkét medence
tartalma egy csövön át a Kidronba, onnan a Holt-tengerbe jutott. A szentelt víz
bemutatása jelképezte a kútfőt, mely Isten parancsára fakadt a sziklából, hogy
oltsa Izrael gyermekeinek szomját. Ekkor felcsendült az ünnepi ének:
"Erősségem és énekem az Úr, az Úr, [...] s örömmel merítetek vizet a
szabadító kútfejéből" (Ésa 12:2-3). (Ellen G. White: Jézus élete
448-449.)
„A hosszú
ünnepi időszak során e nap reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen
szólásra emelkedett, hangja végighömpölygött a templom udvarán: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön
énhozzám, és igyék. Aki
hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai
ömlenek annak belsejéből" (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé
tette ezt a felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket,
szemüket elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene,
de semmi sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki
szükségleteket, ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok
után. Jézus hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre
buzgó víznek kútfeje lesz őbennük.” (Ellen G. White: Jézus élete, 453.)
A mai ige talán kijózanítja még az önmagát
vallásosnak mondó embert is. Az ünnepek, a templomi pompa és ceremóniák, a
vallásos gyakorlatok önmagukban nem elégíthetik ki lelki szükségleteinket. Nem hiábavalók,
de ha nem látjuk meg bennünk Jézust, ha nem visznek közelebb Jézushoz, akkor
semmi hasznunk nincs belőle. Jézust ünnepelni, vagy igazán hinni őbenne nem
ugyanaz. Amit ő ad, az a ki nem apadó élet és áldás, melyre mindannyiunknak
szüksége van. Ezt tapasztalva nem vágyunk majd másra.