Aki hisz Jézusban

„Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
János evangéliuma 7:38

A sátoros ünnep zárta a vallási évet. Ez volt a legszebb, legörömtelibb alakalom a zsidó nép számára. Jeruzsálem utcáin lombsátrakban laktak. Az egy héten át tartó ünnepen igazi fesztivál hangulat volt. Jézus minden fontos vallási eseményen részt vett. Egyrészt mert megtartotta a vallási ünnepeket, másrészt ilyenkor mindig alkalma volt tömegeket megszólítani. A sátoros ünnepen visszaemlékeztek a pusztai vándorlásra, és Isten csodálatos szabadításaira. 

„Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst kürtjének hosszú, átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó emberek üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot. Azután a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin, lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" (Zsolt 122:2) A korsót a papok udvarának közepén levő oltárhoz vitte. Két ezüst medence volt itt, mindegyiknél egy pap állt. Az egyikbe beleöntötte a korsó vizet, a másikba a korsó bort. Mindkét medence tartalma egy csövön át a Kidronba, onnan a Holt-tengerbe jutott. A szentelt víz bemutatása jelképezte a kútfőt, mely Isten parancsára fakadt a sziklából, hogy oltsa Izrael gyermekeinek szomját. Ekkor felcsendült az ünnepi ének: "Erősségem és énekem az Úr, az Úr, [...] s örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből" (Ésa 12:2-3). (Ellen G. White: Jézus élete 448-449.)

 „A hosszú ünnepi időszak során e nap reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen szólásra emelkedett, hangja végighömpölygött a templom udvarán: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé tette ezt a felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket, szemüket elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene, de semmi sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki szükségleteket, ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok után. Jézus hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük.” (Ellen G. White: Jézus élete, 453.)

A mai ige talán kijózanítja még az önmagát vallásosnak mondó embert is. Az ünnepek, a templomi pompa és ceremóniák, a vallásos gyakorlatok önmagukban nem elégíthetik ki lelki szükségleteinket. Nem hiábavalók, de ha nem látjuk meg bennünk Jézust, ha nem visznek közelebb Jézushoz, akkor semmi hasznunk nincs belőle. Jézust ünnepelni, vagy igazán hinni őbenne nem ugyanaz. Amit ő ad, az a ki nem apadó élet és áldás, melyre mindannyiunknak szüksége van. Ezt tapasztalva nem vágyunk majd másra.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia