Nincs kifogás!
„Az Úr
pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz,
akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.”
(Jeremiás könyve 1. fejezet 7. vers)
Ó,
milyen végtelenül türelmes az Isten! – volt az első gondolatom mai Igénk
kapcsán. – hogy nem fáradt bele a kicsinyhitű, kétkedő nehézajkú Mózesek, a
mindig bátorításra szoruló Józsuék, az örökké jelet kívánó Gedeonok, a meghalni
kívánó Illések, a tapasztalathiányos fiatal Jeremiások, az önmagukat újjászületésre
képtelennek tartó idős Nikodémusok, a… állandó nyafogásába.
De
valljuk be, hogy mi sem vagyunk különbek! Bűnös szívünk egy jól prosperáló
kifogásgyár, mely minden megoldásra készít problémát.
No
persze, ha még több pénz megszerzéséről, áruházi akciókról, vagy szórakozásról lenne
szó… Ha Isten vacsorameghívással jönne hozzánk, nem mondanánk; „Ökröt vettem,
földet vettem, feleséget vettem.” (Luk.14:19)
De
a másoknak, a másokért való szolgálat az más; akkor logikusan meg tudjuk
magyarázni, mit miért NEM tudunk megtenni.
Egyrészt
NINCS időnk, NINCS lehetőségünk, az Úr SEM kívánhatja, NEM olyanok a
körülmények, NINCS elég ismeretünk, erre NINCS lelki ajándékunk, NINCS erőnk, NINCS,
NINCS, NINCS.
De
mikor mondod végre saját magadnak: NINCS
KIFOGÁS!!!
Elég
a lustaságból, elég a kényelemszeretetből, elég a laodíceai langyos
hasznavehetetlenségből! „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!”
(Fil.4:13)
„Ímhol vagyok én, küldj el engemet!”
(Ézs.6:8)
