Isten a mi oltalmunk és erősségünk

Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban.

Zsoltár 46:2

Mindannyian biztonságra, védettségre, oltalomra vágyunk, ami természetes. Azonban éppen a mi világunk képes ezt a legkevésbé megadni: tele van nyomorúsággal, veszélyekkel, fenyegetéssel, és még ott is ki vagyunk szolgáltatva a gazdasági és társadalmi folyamatoknak és ezzel együtt a létbizonytalanságnak, ahol éppen nem pusztítanak háborúk vagy természeti csapások (éhínség és más katasztrófák).

Egy ilyen világban egyedül Isten lehet az oltalmunk és erősségünk. Ő ma is éppúgy meg tud szabadítani Sátán támadásaitól mint amikor egyetlen éjszaka leforgása alatt egyetlen angyala 185 ezer katonát vágott le az ellenséges táborból (2Kir.19:35), vagy éppen a tüzesen égő kemencéből mentette meg az övéit (Dán. 3. fejezet). Nem „rövidült meg a keze”, ahogy a Szentírás nagyon képiesen fogalmaz (4Móz.11:23) vagyis ma is képes megszabadítani minden szorultságból és bármilyen élethelyzetből.

Isten szabadítására várva azonban nem csak arra kell vigyáznunk, hogy ne essünk a kicsinyhitűség hibájába (ti. hogy képes-e segíteni az adott helyzetben), hanem arra is, hogy ne nyilatkozzunk helyette arról, hogy mi fog történni, mit és hogyan fog intézni, hiszen miközben megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből (Dán. 6.), a társait pedig az égő kemencéből (Dán. 3.), Keresztelő Jánost és Lázárt ugyanakkor – sok más vértanúval egyetemben – engedte meghalni. Lázár esetében tudjuk, hogy azért várt, hogy még nagyobb legyen a csoda. A többi esetben is bizonyosan valamilyen szempont vezette. 

Ezért fontos, hogy mindig úgy gondolkozzunk és nyilatkozzunk, mint Dániel ama három társa: „a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani… De ha nem tenné is... mi a te isteneidnek nem szolgálunk” (Dán. 3,17-18).