A helyesen cselekvők
„Aki pedig
az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei
nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”
(János evangéliuma 3. fejezet 21. vers)
Ez
a sor egy éjszakai beszélgetés utolsó mondata. Nikodémus, a főtanács előkelő tagjaként
félelemmel vegyített érdeklődéssel az éj leple alatt kereste fel Jézust.
Tette
mindezt azért, mert egyrészt vágyott arra, hogy többet megtudjon arról az
egyszerű galileai tanítóról, aki úgy tanít Isten országáról, mint akinek
hatalma van, akinek megjelenése testi-lelki gyógyulást hoz mindenfelé.
Ugyanakkor félt hírnevének, vezető pozíciójának, egzisztenciájának
elvesztésétől.
S
bizony, mily sok Nikodémus van ma is! Akik eljönnek ugyan a gyülekezetbe, talán
még lelkesednek is egy-egy prédikáció hallatán, de mikor áldozatot kéne hozni,
mikor el kéne indulni, másokat is tanítvánnyá tenni, akkor nem merik, vagy nem is
akarják felvállalni, hogy adventisták.
Csakhogy
ezt a titkolódzást nem lehet a végtelenségig csinálni. Isten olyan helyzeteket
teremt, melyekben ki kell mondanunk, kik vagyunk és kinek az oldalán állunk. (Lásd:
Péter a főpap udvarán, majd Jézus mennybemenetele után a főtanács előtt).
Így
volt ez Nikodémussal is. Jézus szavai ott visszhangoztak szívében, mikor szót
emelt Jézus igaztalan elítélése kapcsán: „vajon a mi törvényünk kárhoztatja-é
az embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik?”
(Ján.7:51)
S
az igazi fordulópont számára a Golgota volt. „A
titkos beszélgetés fénye beragyogta a keresztet a Kálvárián, és Nikodémus
meglátta Krisztusban a világ Megváltóját. Az Úr mennybemenetele után, amikor a
tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett.
Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték,
hogy Krisztus halálával eltűnik.
A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos
volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre
bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg
tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak
tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal
folytatott éjjeli tanácskozásból serkent.” (E.G.White, Jézus élete 139.o.)
Hiszem,
hogy a ma még sötétben bujkáló Nikodémusok számára is a változás egyetlen útja,
ha többet gondolkodnak Jézus értük hozott áldozatán, ahogy Pál is írja: „Mert a
keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik
megtartatunk, Istennek ereje.” (1Kor.1:18)
Melyről tegyen bizonyságot ma egész lényünk, szavaink, tetteink, minden mozdulatunk!
