"Ha a szobor meghallja a déli harangszót..."
"Efraimnak
nem lesz köze többé a bálványokhoz. Én majd meghallgatom, és törődöm vele.
Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod majd a gyümölcseidet!"
Hóseás próféta könyve 14:9
Egy kedves barátom
mesélt nekem gyerekkorából egy történetet. Falusi kissrác volt, mikor egyszer családjával
Budapestre látogatott. Egy ismerőse vezette őket, és mutatta be a főváros
nevezetességeit. A fiú ámulva haladt a még sosem látott hatalmas épületek
között, és közben csak úgy itta az idegenvezető szavait. Mikor aztán a pesti
oldal Duna partjára értek, éppen a Gellért heggyel átellenben, a bácsi a
Szabadság szobor felé mutatva a következőket mondta a fiúnak:
– Figyelj csak,
mert az egy különleges szobor. – Majd egy kis hatásszünetet tartva folytatta: -
Ha ugyanis a szobor meghallja a déli harangszót, akkor meghajol.
Sok csodát látott
már a fiú Pesten, de ez mindegyiket túlszárnyalta. „Ilyen is van?” – gondolta magában
– „Fantasztikus hely ez a Budapest! Vajon hogyan működhet ez a hatalmas
szerkezet?” És szinte már maga előtt látta az óriási fogaskerekeket, amelyek
minden délben nagy nyikorgással elkezdenek forogni, és meghajlítják a szobrot.
Az idegenvezető –
látva a fiú töprengését – újból elismételte a mondandóját:
– Figyelj fiam
arra, amit mondok! Ha az a szobor meghallja a déli harangszót, meghajol.
A fiú még mindig a
fogaskerekeket látta lelki szemei előtt, így észre sem vette, hogy szülei szája
szélén halvány mosoly jelenik meg. A családi barát harmadszor is nekifutott:
– Ha a szobor
meghallja a déli harangszót, de csak akkor, ha meghallja, akkor meghajol.
Majd néhány
másodperc szünet után a fiú vállára tette a kezét:
– Hát meghallhatja
a szobor a harangszót? Van füle a szobornak?
Ekkor esett le a
fiúnak, hogy a pesti bácsi tréfát űzött vele. Hát persze, hogy nem hallja meg,
hiszen a szobrok nem látnak, nem hallanak, és egyáltalán nem is éreznek.
– Tudod Tamás – mesélte
nekem jó néhány évtizeddel később az időközben fölcseperedett, sőt megőszült
hajú vidéki fiú –, ekkor értettem meg, hogy miért harcoltak az ószövetségi
próféták a bálványimádás ellen. A bálványok nem látnak, és nem hallanak, így
segíteni se tudnak azokon a híveken, akik oly vallási buzgalommal imádkoznak
hozzájuk. Ellenben az egyetlen igaz Isten, aki teremtette az eget és a földet,
egyedül az hallgatja meg a hozzá fordulókat, egyedül ő törődik velük.
