Csendben az Úr elött
„Hallgasson minden test az Úr előtt: mert
felkelt az ő szentséges helyéről.”
(Zakariás könyve 2.
fejezet 13. vers)
Egyszer egy
prédikációban feltettem a kérdést; Mit tennél, ha Jézus most fizikálisan
belépne az ajtón? Majd hallottam, ahogy az egyik mobilozó fiatal a mellette ülő
társa felé fordulva azt mondja, hát az elég ciki lenne.
Ciki, mert nem
szeretnéd, ha látná, hogy a telefonom játszol, facebookozol… Ciki, mert nem
biztos, hogy akarnád, hogy Jézus miniszoknyában és átlátszó blúzban, vagy
rövidgatyában lásson...
Ciki, mert hiába
vetted fel a legszebb öltönyt és hiába van a kezedben a legdrágább bőrkötéses
Biblia, ezek sem rejthetik el Előle az álszent szívedet…
S mi lenne, ha ma oda
kellene állnod Teremtőd elé? Akkor is nekiállnál magyarázkodni, hogy miért
tetted, miért mondtad ezt, vagy azt? Hogy miért voltál/miért vagy indulatos,
durva, kedvetlen, lusta? Hogy miért nem beszélgetsz Vele többet és miért nem
adod tovább azt a sok-sok áldást, amit naponta kapsz Tőle?
Lehet azt mondanád,
mint Jób? „Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra
teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!”
(Jób.39:37-38)
Vagy, mint Jeremiás,
aki a népe bűnei miatt elpusztult Jeruzsálem felett kesereg, a Siralmak könyve
3:19-26-ban így fogalmaz:
„Emlékezz nyomorúságomra
és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Jól emlékszik és elcsügged bennem a
lelkem.
De azt fontolgatom
szívemben, azért reménykedem: az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el, mert nem
fogyott el irgalma: megújul minden reggel. Nagy a te hűséged! »Osztályrészem az
Úr - mondja a lelkem -, azért remélek benne.« Jó az Úr azokhoz, akik benne
bíznak, a lélekhez, amely őt keresi.
Jó csendben várni az Úr szabadítására.”
