Pünkösd

Péter azután világosan és erőteljesen tett bizonyságot Krisztus haláláról és feltámadásáról: "Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek, erők, csodatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok, Azt ...megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve, megölétek. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatni."

Péter nem hivatkozott Krisztus tanaira, hogy állításait bizonyítsa. Tudta ugyanis, hogy hallgatóinak előítélete oly nagyfokú, hogy szavai teljesen hatástalanok maradnának. Ehelyett inkább Dávidra hivatkozott, akit a zsidók egyik ősatyjukként tiszteltek. Így beszélt tehát: "Dávid így szól róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson... Atyámfiai, férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van." "Ő szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk."

Igen érdekes eseményt szemlélhetünk. Látunk embereket, akik minden irányból sereglenek, hogy meghallgassák a tanítványok bizonyságtételét arról az igazságról, mely a Jézus Krisztusban van. Odatolakodnak, megtöltik a templomot. Jelen vannak a papok és a főemberek is; arcuk még mindig gonoszságuk sötétségét tükrözi, mert szívük telve van Krisztus iránti keserű gyűlölettel. Kezükről még nem mosták le a vért, melyet a világ Megváltójának megfeszítésekor ontottak. Azt hitték, hogy az apostolokat megfélemlítheti a gyilkosság és a súlyos elnyomatás, és íme itt látják őket rettenthetetlenül, Szentlélekkel telten. Sőt hallaniuk kell, amint nagy erővel és hatalommal hirdetik Jézus istenségét. Hallják a bátor kijelentéseket, hogy a nemrég megalázott, kigúnyolt, kegyetlen kezekkel megkorbácsolt és keresztre feszített Jézus: az Élet Fejedelme, akit Isten jobbjára emelt. A jelenlevők közül néhányan tevékenyen részt is vettek Krisztus elítéltetésében és halálában. Hangjuk a csőcselék hangjával egyesült, amikor megfeszítését követelték. Midőn Jézust és Barabbást elébük állították a törvénycsarnokban és Pilátus megkérdezte tőlük: "A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek?" - azt kiáltozták: "Barabbást." És mikor Pilátus kiszolgáltatta nékik Jézust eme szavakkal: "Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne" - "Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől", így kiáltoztak: "A ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon." (Máté 27, 21. 24. 25; János 19, 6.) Most pedig hallhatták a tanítványok kijelentését, hogy a megfeszített: Isten Fia volt. A papok és főemberek reszkettek. Meggyőződés és félelem lett úrrá a népen. "Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?" A hallgatóság között voltak jámbor zsidók, akik őszintén hittek. A szónok beszédét kísérő erő meggyőzte őket a megfeszített Jézus messiási voltáról.

"Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív az Úr, a mi Istenünk." Péter az őszinte zsidók előtt kifejtette, hogy a papok és főemberek ámítása vezette félre őket. Ám, ha tovább is tőlük kérnek tanácsot, és mindaddig nem vallják meg Krisztust nyíltan, míg ezek is el nem ismerik, akkor sohasem fogják elfogadni a Messiást. Ezek a befolyásos emberek jámboroknak akartak feltűnni, de alapjában földi hatalomra és gazdagságra törtek. Nem volt szándékuk Krisztushoz jönni, tőle világosságot nyerni. A Jézus által magyarázott íráshelyek most mennyei megvilágításban, érthetően és az igazság teljes fényében ragyogtak fel a tanítványok előtt. Lehullott szemeikről a lepel, mely eddig akadályozta, hogy meglássák az elmúlandónak végét (2. Kor. 3, 13.); most már teljes világossággal megértették Krisztus missziójának célját és országának lényegét. Nagy erővel beszéltek az Üdvözítőről és amikor a megváltási tervet fejtegették a hallgatók előtt, sokan felébredtek és meggyőződtek. Ezek azután szakítottak a papok által beoltott hagyományokkal és a babonás képzelgésekkel; elfogadták az Üdvözítő tanait. "Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek."

A zsidó vezetők azt hitték, hogy Krisztus halálával műve is befejeződik. Ehelyett azonban tanúi voltak a pünkösdnapi csodálatos eseményeknek. Hallották a' tanítványokat, ahogyan előttük eddig ismeretlen erővel és határozottsággal prédikáltak Krisztust és látták, amint szavaikat jelek és csodák igazolták.

(Ellen G. White: Apostolok története; 5. fejezet, részlet)