Isten keze

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve:Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosok lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.”

Ézsaiás könyve 57:15

Nemrég megkérdezte tőlem kisfiam: „Anyuci, mit jelent az, hogy 'kezét védőn kiterjeszti életed fölött'?” Egy ének szavait ismételte, és igyekezett megfejteni az értelmét. Az ének Isten gondviseléséről szólt. Próbáltam megmagyarázni neki, mit is jelent. Láttam elgondolkodik rajta, majd ezt mondja: „De én nem látom Isten kitárt karját!”

Sokszor nekünk is nehéz Isten gondviselését „látni”. Milyen jó lenne, ha akkor, amikor nagyon gyengének, összetörtnek érezzük magunkat, valóban ott ülne mellettünk, és átölelne. Ha éreznénk karjai melegségét, szívdobogását, hallanánk kedves, bátorító szavait.

Isten arról biztosít igéje által, hogy bár a magasságban és szentségben lakik, nem feledkezik meg rólunk. Ott van mellettünk a legsötétebb pillanatainkban is, csak lehet, hogy a problémák, a betegség, vagy a kiszolgáltatottság érzése elhomályosítja a képet. Azokra fókuszálunk, s nem vesszük észre, hogy Ő van ott a csendben átölelő házadtársunkban, a meghallgató barátban, a segítőkész testvérben és szülőben. Már ez is épp elég lenne, de ő nem elégszik meg azzal, hogy melletünk van, hanem általuk elűzi rossz hangulatunkat, és felüdít.

Ma reggel legyen ez a te imádságod is:

„Istenem, köszönöm, hogy te ott vagy mellettem akkor, amikor beteg vagyok, amikor kiábrándultan ülök és magam elé nézek, amikor úgy érzem, elfáradtam, s nincs erőm tovább menni. Kérlek, segíts meglátnom a kitárt karokat, amelyek által támogatni és erősíteni kívánsz! S add, hogy én is felismerjek minden olyen helyzetet, amikor a te kinyújott karodként felüdíthetek másokat! Ámen!”