Az Úr Lelke



De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
János ev. 16,13-14


Jézus megígéri, hogy tanítványai, és az egész emberiség nem marad magára. Azt mondja, hogy eljutnak a tanítványok minden igazságra és ezt az ő Lelke vezetésével tehetik meg. Ahhoz, hogy a Lélek tudjon dolgozni, ahhoz, az kell, hogy Jézus távozzon a földről. A tanítványok számára a Lélek által biztosítja a helyes értékítélést.

Mi is szeretnénk helyes értékítéletet hozni, és mondani. A döntéseink előtt, megkérdezzük, jó irányba fogja-e befolyásolni az életemet, vagy éppen az ellenkező irányba fogja befolyásolni életem? Sokszor hezitálunk a döntéseink előtt, mert annyi lehetőség között kell választani. Ez a nyugati társadalom alapja. A döntési lehetőségeink maximalizálása. Minél több lehetőség között kell választani, annál nehezebben hozzuk meg a döntést. Azért mert hajszálnyi eltérések is nagyban befolyásolják a véleményünket.

Van egy pompás hír számunkra. Ma csak két alternatíva között kell választani. Az egyik, amit nevezzünk rossznak. Ezek azok, amik az életminőségemet negatív irányba terelik. A másik alternatíva, amit nevezzünk jónak, pozitív irányba befolyásolja az életem. Banális a kérdés, de melyiket választod? 

Nyilvánvaló, hogy a jót szeretnénk választani. Ehhez az kell, hogy hagyjuk, hogy az Isten Lelke elvezéreljen bennünket minden igazságra! Nem fogunk csalódni benne. Könnyű a döntés. „Válaszd azért a jót”. Mi kényszerít arra, hogy lelkedet nyugtalanságba hajszold? A rossz választás nem kell senkinek, a jóhoz, csak az kell, hogy legyünk érettek annyira, hogy elfogadjuk az Isten Lelkének vezetését!
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet