Örök szeretet
„A messzeségben is megjelent az Úr:
Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”
Jeremiás próféta könyve 31:3
Tizenegy,
vagy talán tizenkét éves voltam, mikor legjobb gyerekkori barátommal
nekivágtunk, hogy megmásszuk Pécsett a tettyei sziklákat. A – mintegy 20-30 m
magas – sziklatömb tetején a város egyik képzőművészeti büszkesége magasodik, egy
életnagyságú (vagy még annál is nagyobb) kereszt, rajta a megfeszített Krisztus
(Rétfalvi Sándor alkotása, 1969). Bátran vágtunk neki a meredélynek (minden
biztonsági kötél nélkül), és utunk első felében ügyesen vettük az akadályokat. A
szikla repedései létraként szolgáltak, melybe hol belekapaszkodva följebb
húztuk magunkat, hol pedig a lábunkkal megtámasztottuk magunkat. Körülbelül a
szikla közepe táján lehettünk, mikor pillanatok alatt elsötétedett az ég, majd hatalmas
nyári zápor kerekedett. Teljesítményünk fölötti öröm hamar halálfélelembe
csapott át. A vizes sziklák síkossá váltak, és hol a kezünk, hol a lábunk
csúszott le róla. Megpróbáltunk visszafordulni, de az még veszedelmesebbnek
tűnt, mint a fölfele menet. Így hát zuhogó esőben folytattuk hegymászásunkat, kétségbeesetten
keresve a biztos fogódzókat. Mindkettőnket a sírás környékezett. Nem sokszor imádkoztam
olyan buzgón isteni gondviselésért, mint azokban a nehéz pillanatokban. Már
magam sem tudom hogyan, de valahogy fölértünk, és az első dolog, amit
megpillantottunk, az a feszület volt. Mindketten éreztük, hogy ott valami
rendkívüli dolog történt. Csurom vizesen, átfázva, remegő lábakkal elvonszoltuk
magunkat a csúcstól párszáz méterre emelkedő Havihegyi templomig, és ott – az ajtó
zárva lévén – leültünk a lépcsőre, és megköszöntük Istennek, hogy megmentette
az életünket. Bár nem ezeket a szavakat használtuk, de akár ezt a jeremiási
igét is idézhettük volna:
„A messzeségben” – mikor kilátástalan volt a
helyzetünk a szikla közepén a zuhogó esőben – „is megjelent az Úr:” – Rétfalvi Sándor alkotásában – Örök szeretettel szerettelek, azért
vontalak magamhoz hűségesen” – és tényleg, mintha Isten keze húzott volna
magához, hogy semmi bajunk ne essék.
Így mondtam le tizenegy-tizenkét éves koromban hegymászó karrieremről, hogy
inkább Isten örök szeretetének kifürkészésére adjam a fejem…
