A hullámok fölött
„A hatalmas vizek
hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál fenségesebb az Úr a magasságban.”
Zsoltárok könyve 90:4
Vannak
körülöttünk olyan dolgok, amelyek félelmet ébresztenek bennünk? Bizonyára
mindannyiunk életében vannak ilyenek. Van, aki a kutyáktól fél, mások a
betöröktől, de az is lehet, hogy betegségektől rettegünk. Leginkább az
ismeretlentől félünk. Valami olyantól, ami meghalad bennünket, erősebbnek,
nagyobbnak tűnik nálunk.
Voltunk-e
már este tengerparton, esetleg olyan helyen, ahol nem homokos a part, hanem
sziklás? Néhány évvel ezelőtt egy szeptemberi hétvégét tölthettünk párommal a
Kelta-tenger partján (Nagy Brittania délnyugati partján). Szeles idők jártak.
Többször lesétáltunk a partra, megnéztük a naplementét és csodáltuk a tájat.
Amint ránk szállt az este, az addig gyönyörű látvány helyét egy félelmet keltő
hang vette át. A szél feltámadt és a hullámokat a sziklás partnak csapta.
Szinte mindannyiszor beleremegtünk, amikor nekicsapódtak.
A hatalmas vizek hangja, a tenger
felséges morajlása félelmetes lehet. Talán ezért tisztelték istenként a kelták
a tengert. Hatalmas ereje félelmet keltett bennük és rádöbbentette arra, hogy
milyen gyengék, törékenyek, kiszolgáltatottak.
A költő azonban pont ezt írja fölül
ebben a zsoltárban, amikor azt mondja, hogy nem kell félnünk, mert a tenger fenséges
morajlásánál, a hatalmas vizek zúgásánál is fenségesebb az Úr a magasságban.
Összecsaptak
a hullámok feletted? Úgy érzed, elmerülsz a téged körülvevő nagy vizekben?
Időnként mindannyian átéljük ezeket az érzéseket. Félünk a minket körülvevő
hullámoktól. S bár a szikláknak csapódó hullámok nagyon hangosak, ne feledjük,
van valaki a magasban, akinek a hangját a leghangosabb viharban is
meghallhatjuk. S ami még ennél is fontosabb, ez a valaki képes elcsendesíteni a
körülöttünk tomboló vihart.
Emeljük hát fel tekintetünket ma is!