Ki mondja
„De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem,
úgy kerülnék ki, mint az arany.”
Jób 23,10
Ha egy hitetlen ember, akkor nincs értelme. Ugyanis, egy
ilyen ember nem törődik Istennel, nem számít neki az Ő véleménye, nem hisz az
ítéletben sem. Nem érdekli, hogy Isten mit tart róla, nem hiszi, hogy törődik
vele és azzal, hogy mit csinál az életében. Egy hitetlen ember nem mond ilyet.
Ha egy hívő ember, akkor két választás van: elbizakodott
keresztényről van szó, vagy egy valóban komoly keresztényről.
Ha az elbizakodott mondja, akkor egy felszínes ember beszél,
vagy egy félrevezetett.
Ha a felszínes mondja, akkor nincs tisztában azzal, amit
állít. Csak mások véleményét szajkózza, amit népszerű prédikációkban hallott
Isten megbocsátó szeretetéről. Szíve legmélyén azonban érzi, hogy hite csupán
felszínes, mert élete, tettei, cselekedetei, legtöbbször pedig gondolatai
nincsenek összhangban az Isten akaratával. Engedetlenségét már megpróbálta
engedelmességgel pótolni, ami hol sikerült, hol nem. Csalódásain azzal tette
túl magát, hogy másokhoz mérte saját értékeit és úgy találta, ők sem különbek.
Ha Isten nekik képes volt megbocsátani, neki is meg fog. Jócselekedeteivel
igyekszik fenntartani a látszatot és önámításával fojtja el kételyeit,
félelmeit.
Ha félrevezetett ember szólt, akkor nem ismeri igazán Isten
Igéjét és nem ismeri annak Ihletőjét sem. Nem látja, hogy Isten két
jellemvonása: irgalmassága és igazságossága egyaránt fontos. A kegyelemben
hisz, de az igazságosságban nem, mármint, ami az engedelmességet illeti. Azt
mondja, amire megtanították, hogy nem baj, ha vétkezik is, mert Isten
megbocsátó. De valójában úgy gondolja, lehetetlen megtartani Isten parancsolatait.
Így azzal ért egyet, aki mindig is kétségbe vonta Isten uralmát a teremtett
világ fölött. Némely törvényt, mint például a „szeressétek egymást” túlhangsúlyoz, míg más parancsolatokat vagy
félreértelmezett igehelyekkel (szombat
megtartása – már nem érvényes), vagy
a realitás, a józan ész érveivel tagad meg (fordítsd
oda a másik orcádat is – azért a szeretetnek is van határa, nem engedhetem,
hogy kihasználjanak). Nem látja, hogy az Atya annyira komolyan vette a törvény
iránti engedelmességet, hogy nem változtatta meg szavát semmi okból, sőt, még
Fia életét is odaadta, hogy megmutassa: lehetséges halálig engedelmeskedni.
Ha egy valóban komoly keresztény mondja, akkor ő
ismeri Istent és az Ő szavát. Sőt, jól ismeri ez alapján saját magát is. Tudja,
hogy a Teremtő előtt élete olyan, mint a nyitott könyv. Tudja, hogy sem
jócselekedeteivel, sem semmilyen más módon nem képes elleplezni bűneit.
Akaratát alárendelte Istennek, ami azt jelenti, hogy már nem igyekszik
irányítani az életét, az engedelmességet, a bűn elkerülését is beleértve. Mert
tudja, hogy nincs annyi ereje - legyen bármilyen józan, tiszta és nemeslelkű, erős
akaratú is –, ami minden törvény betartásához elég. Tudja, nincs olyan ember a
földön, aki képes kordában tartani a nyelvét, a gondolatait és ezért mindenki,
ő is elveszett lenne Isten nélkül. De ennek ellenére, nem tétlen: minden
erejével arra törekszik, hogy kapcsolatban maradjon Jézussal. Mert Ő győzött
emberként, és Ő is ezt az utat járta. Minden erejét arra használta, hogy kapcsolatban
maradt az Atyával. Az igaz hívőt elkövetett bűnei bántják, azokat bevallja,
megbánja, nem titkolja el és hittel lép tovább. Tudja, hogy ő valóban értékes
Isten szemében, arany. Nem önmagától, Krisztus adta neki saját igazságát és
ezért végtelenül hálás. Hálából engedelmeskedik.
