A mennyei dolgok
„Ha a földiekről szóltam néktek és
nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?”
(János evangéliuma 3. fejezet 12.
vers)
Milyen
konok és makacs nemzedék volt Jézusé. Hihetetlen, hogy nem vették észre, hogy
nem jutott el az agyukig, hogy kicsoda Jézus, hogy mit akar igazán, hogy az
emberek jólétén fáradozik, hogy enni ad az éhezőknek, hogy meggyógyítja a
betegeket, hogy felemeli az elesetteket.
De
nézzük csak! Mi különbek vagyunk? Mai társadalmunk szeretőbb, megértőbb, több
hittel rendelkezik?
Lehet
már te is tapasztaltad; mikor legnagyobb jó indulattal megpróbáltál segíteni,
mikor csak egy nyúlfarknyi jó tanácsot próbáltál adni, hogy kilábaljanak egy
adott problémából, hogy jobb legyen az életük, a válasz ma is; legyintés.
És
milyen rossz, ha legyintenek. Főleg, ha sorozatosan legyintenek. Bizony velem
is megtörtént már, hogy a meg nem értés következtében én is viszont
legyintettem és úgy voltam, mint Jeremiás:
„Nevetségessé
lettem minden időre, mindenki csúfol engemet;…Mert az Úr szava mindenkori
gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. Azért azt mondom: Nem emlékezem róla,
sem az ő nevében többé nem szólok.” (Jer.20:7-9)
S
milyen jó, hogy Jézus nem ilyen. Milyen jó, hogy nem mond le rólunk akkor sem,
mikor nemet mondunk neki. Ő akkor sem legyint ránk, ha nem fogadjuk el
tanácsait, hanem folyamatosan zörget, és zörget, és zörget…
Nem
küldött Jeremiás, Mózes, Illés,… helyett más prófétát, hanem kiemelte őket
depressziós állapotukból: „mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba
rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.” (Jer.20:9) - folytatja Jeremiás
És
ha minden ajtó bezárul előttünk, mikor a mennyei dolgokról, a reménységről beszélünk,
kövessük a tanítványok példáját, akiket:
„Krisztus
szerelme szorongat!” (2Kor.5:14)
És
ezért „nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”
(Apcsel.4:20)
