Ami a miénk
„Ki is
volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi
Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.”
1Thessz 2,19-20
Csendes, keveset beszélő asszonynak
ismertem meg. Nyugodtan, csendesen figyelt az imaórákon és az
istentiszteleteken, amikor el tudott jönni. A férje nem mindig engedte. Aztán
az egyik evangélizáción, amelyikre mindketten eljöttek, döntött, hogy szeretne
megkeresztelkedni. A párja azonban makacs volt, hiába járta végig a tanítást,
végül nem engedte. Évek teltek el, és ő imádkozott. Én a körzetből is
elkerültem már, amikor a hírt hallottam, hogy tagja lett a közösségnek és a
férje is megváltozott.
Egy idős, sokat szolgáló
testvérnő gyümölcsei voltak. Tisztességes, megbecsült emberek a városban,
dolgosak, akikre mindenki felnézett. Mindenki szerette volna a gyülekezetben, hogy
a közösség tagjai legyenek, de ők vártak, a férj és a feleség is. Fiaik még a világban
voltak, vonzotta őket a nagybetűs élet, a szórakozás. A testvérek vártak és
imádkoztak. Ők is vártak és imádkoztak. Ha rákérdeztem: „Nélkülük nem, a család… Majd együtt.” - volt a válasz. Aztán eljött
annak is az ideje. Az imaház megtelt örömmel. Medencét hozattunk távolról, mert
azt akarták, hogy a szertartás is otthon legyen. Aznap az egész család fehérbe
öltözött.
Úgy lépett be a kapun, mint aki
már kész volt. Amikor a hitelvekre tanítottam, idős kora ellenére is igazi,
szorgalmas diák volt, pedig csak ismételnie kellet mindazt, amit gyerekkorában
már egyszer megtanult. Maga volt a tisztelet, az udvariasság. Mindenkivel
illedelmesen, csendes szeretettel beszélt. Felhagyott az aktív politikával,
felesége templomából is elköszönt. Mindenki sajnálta, mégis megértették,
hazatér. Elmúlt már hatvan, sőt a hetvenhez közelített, amikor szövetségre
lépett az Úrral. Meghalt szülei, lelkipásztor testvére és annak családja
állandó imádsága volt, ami akkor meghallgatásra talált.
Mennyi
erő, mennyi reménység és hit, mennyi imádság kellett mindehhez minden nap, ami
ezeknek az embereknek az életében végül valóra vált! Hányszor lett próbára téve
kitartásuk, mire végül beköszöntött az öröm! Példájuk legyen követendő a
számunkra, hogy érdemes!
