Jó az Úr
„Dicsérjétek az Urat, ti hívei! Dicsőítsétek szent
emlékezetét! Mert csak egy pillanatig tart haragja, és élethosszig jóakarata.
Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm!”
Zsoltár 30:5-6.
Akkor éppen egy kórházban dolgoztam és a húszas éveimet
tapostam. Jó munkahelyem volt, sokan szerettek, gyakran voltam a társaság, a
társalgás középpontjában. Egy dolog kivételével tényleg minden olyan jól
alakult.
Talán már ki is találtad, mi nem jött be. Hát az igazi,
mély, tartós kapcsolat. Aki nekem szimpatikus volt, az rám se nézett. Aki meg
engem kedvelt – ki nem állhattam.
Azon a bizonyos estén ügyeletes voltam a kórházban. Aztán
valahogy teljes egészében rámtört szerencsétlenségem, lúzerségem teljes súlya.
Miért nem találok már végre egy becsületes, jó, kedves…
barátot?
Addig addig kavarogtam magam körül, hogy már valahol a
mélységben voltam – és hát szégyellem leírni, micsoda buta gondolatok cikáztak
át az agyamon.
És ekkor, ebben a mélységes állapotomban – megszólalt a
telefon. Este fél 11 volt. Egy rokonom lekéste a vonatot – és míg a másikra
várt, gondolta megnézi, hátha „véletlenül”bent vagyok. Kábán elindultam a
portára, ő meg jött felém. „De jó, hogy vagy nekem – mondta – nem is tudom, mi
volna velem nélküled!” Jól hallottad! Egészen „véletlenül” azt mondta, hogy
milyen fontos számára, hogy vagyok!
És mi lenne vele nélkülem!
Pár perc múlva ő a vonathoz, én az ügyeleti szobába mentem.
Tekintetem az asztalon levő Bibliára esett. Kinyitottam. És „véletlenül” a 30.
Zsoltárnál nyílt ki. És „véletlenül” csak a 6. verset láttam: „Este bánat száll
be hozzánk, reggelre öröm!”
Azóta ez a legkedvesebb Igém a Bibliából. És már
számtalanszor bejött. Ha „este” bánat szállt is be az ablakon, „reggelre”
mindig eltávozott.
Hálás vagyok, amiért ilyen jóságos az Úr! Hogy ennyire
fontos vagyok számára.
