Búcsú
Ha valaha el kellene hagynom a földet, ahol élek, biztos azt a helyet szeretném látni utoljára, ahol mindig jól éreztem magam; és azok arcát szeretném magammal vinni az emlékezetemben, akik a legfontosabbak a számomra. Jézusnak ez a hely Betánia volt, szerettei pedig a tanítványok.
Betánia a nyugalom, a béke, a pihenés, a szeretet helye volt a Megváltó számára. Itt élt a három testvér, Márta, Mária és Lázár, akik kedves barátai voltak. Amikor ide utazott fáradságos munkája után, végre Ő is úgy érezte, hogy hazatért. Régi otthona már rég nem volt számára otthon. Amikor kijelentette magáról, hogy Ő az Eljövendő, atyjafiai elvetették, sőt meg is akarták kövezni Őt.
Saját testvérei csak visszahúzó erőt jelentettek. Egy alkalommal még édesanyját is felhasználták, hogy visszatartsák őt céljától. Utána mentek, sőt be is üzentek: "Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled." (Mt 12,47) Azt képzelték, hogy taníthatják testvérüket, inthetik őt, sőt ők vezethetik arra az útra, amelyet helyesnek tartanak. De Jézus válaszolt: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" (Mt 12,48) – mondta. Majd folytatta: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Mt 12,50)
Ezért hát Megváltónk a tanítványoktól búcsúzott azon a csodálatos napon. Mert azok Isten akaratának cselekvésére szánták oda magukat. Miközben a Menny felé emelkedett, felemelte a kezeit és áldást mondott rájuk. Áldást, melyet azóta is magunkon érezhetünk mindenkor, amikor Isten akaratát keressük, amikor az Ő útját járjuk. Így lesz miénk is a tanítványok Istent magasztaló, mindvégig megmaradó öröme.
