Elcsendesedés
„Ő pedig így szólt hozzájuk: "Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük.”
Márk evangéliuma 6. fejezet 31. verse
Korunk átka az általános túlhajszoltság. Egyrészt mert mi magunk is sokat akarunk, és nem akarunk semmiről sem lemondani, másrészt, mert hatással van ránk a körülöttünk élők hajszolt életmódja. A médiák, a sajtó, a reklámok, mind azt sugallják, hogy esemény teli életet kell élni, nyüzsgésben, folyamatos „buliban.” És bár a nyüzsgés lényege, hogy sose legyünk egyedül, mégis magunkra maradunk, mert e folyamatosan felajzott állapot nem kedvez az igazi kapcsolatok kialakulásának. Egy kapcsolat kialakulásához ugyanis magány is kell, csendesség. Amikor úgy ismerhetem meg a másikat, hogy kizárók minden más zavaró tényezőt, és csak rá figyelek, és ő rám. Amikor idő van szavainkat tisztázni, gondolatainkat kifejteni, a másikat maradéktalanul meghallgatni. És hitünknek is szüksége van rá, elvégre hitünk nem más, mint Istenhez fűződő kapcsolatunk. Az Istennel való kapcsolatunk minősége, mélysége függ e csendességtől. És mert ilyen fontos szerepe van, jó, ha minden nap egy meghatározott időt fordítunk rá. Mert jóllehet bármikor és bárhol fordulhatunk Istenhez, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a bármikorból semmikor lesz, és hogy a meghatározatlan idő végül is azt jelenti, hogy egyáltalán nem találunk időt az Istennel töltött meghitt együttlétre. Krisztus ismeri szükségletünket, ezért így szól hozzánk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé."
