Istentől kapott áldások

„Megadtad neki szíve kívánságát, ajka óhajtását nem tagadtad meg. Hiszen gazdag áldással fordulsz feléje, fejére színarany koronát teszel. Életet kért tőled, és megadtad neki, hosszú életet, örökké tartót. Nagy a dicsősége, mert megsegítetted, fenséget és méltóságot adtál neki.”
Zsoltárok könyve 21:3-6

Te szeretnél úgy élni, hogy minden kívánságod teljesül? Én néha igen, de nem szeretném, ha valóban mindegyik teljesülne. Bár, ha úgy rendezem be az életemet, hogy vigyázzak, mert mindegyik teljesedni fog, akkor talán meg tudnám szokni a helyzetet. De mi lenne akkor, ha mindenkinek minden kívánsága valóra válna? Csak három kívánságról volt szó az egyik mesében, de a házaspár kénytelen volt a kolbászt levarázsoltatni a gazda orráról - ezzel elhasználni a második balul sikerült kívánság következménye miatt a harmadikat is -, mert nem gondolták, hogy minden szavukra vigyázni kellett volna. Még a mesében sincs olyan világ, hogy mindenkinek minden kívánsága teljesül, mert sokan sokfélét, nagyon sokszor egymásnak ellentmondót kívánunk – ugyanis, valljuk be, mi bűnös emberek vagyunk.

Nekünk nagy szükségünk van egy olyan Valakinek az irányítására, Aki sokkal hatalmasabb, mint mi, mindent tud rólunk, mindenkiről, de jóságos, igazságos, és a legjobbat akarja nekünk.

Isten minden kívánságunkat teljesíti? Nem, és milyen jó, hogy nem. Viszont mindegyiket teljesíti, amelyek nem ellenkeznek azzal a tervvel, amelyet Isten rendelt nekünk, hogy azok segítségével a lehető legtöbbet adhassa nekünk. Isten tudja, hogy a mi szívünknek sok kívánsága van. Néha kevés, de többször sok és nagy kívánságok. A mi Istenünk olyan Isten, Aki a ki nem mondott, csak óhajtott kívánságokat is képes és kész meghallgatni, ami egyezik az Ő lehető legjobb terveivel. Ilyenkor pedig nekünk a megkapott áldásokkal felelősen kell együtt élni, és folyamatosan annak tudatában lenni, hogy soha nem az áldás és az ajándék a lényeges, hanem az az Isten, Aki azt adományozta.

Az embernek két hibája lehet az áldások elfogadása terén. Egyrészt hajlamosak vagyunk köszönöm nélkül elvenni Isten kezéből az ajándékokat, melyek a különleges kegyelmének a részei, és nem természetesek, mint aminek mi tartjuk. A másik hibánk lehet, amikor csak úgy tudjuk elképzelni az életünket, hogy folyamatosan áradnak az áldás csatornái, és nem hisszük el, hogy Isten akkor is szeret, ha éppen semmi nagy nem történt velünk.

Volt egy Jónás, aki kétszer menekült meg a biztos halálból: egyszer akkor, amikor beledobták a tengerbe a hajósok, másodszor pedig, amikor egy hatalmas hal elnyelte. Az esetek nagy százalékában egyik helyzetből sem jönnek ki élve emberek. Ez a Jónás az Élő Istennel, Akinek mindkét megmenekülését köszönhette – és hogy ne legyen mentsége, még tudott is róla, hogy Isten szabadította meg – képes volt vitába szállni egy növény elszáradása miatt, mert ő ezekből a megmenekülésekből, és az utána történt nem mindennapi eseményekből csak a nehézségeket látta. Csak azt, hogy mi nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte. Első számú hiba: hatalmas ajándékokat köszönöm nélkül elfogadni.

De volt egy Jób is a történelemben, akinek viszont egy hatalmas áldás-eső után meg kellett tapasztalni nemcsak az áldások aszályát, hanem a legforróbb sivatagját is. Ez a Jób – bár ember volt, és elbizonytalanodott -, mégsem mondta, hogy Isten őt nem szereti, vagy elhagyta, mert elvette azt, amit régen adott. A barátai mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, hogy az áldások mindig egyenes arányban állnak az ember igaz voltával, de Jób a bőrén érzete, hogy az áldások osztásában nem lehet igazságot felfedezni, mert ez egyedül Isten kegyelmén és nem az igazságosságán alapszik. Ő tudta jobban…

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia