Isten hatalmas tettei

Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott.
Prédikátor könyve 3:11

Az ember mintha nem tudna szabadulni a csodavágytól. Szeretnénk valami különöset, izgatót látni. Valamit, amitől több lesz az életünk, valamit, ami eltölt ámulattal. Valamit, ami meghaladja az értelmünk! Az igazság az, hogy sokkal több csoda vesz körül bennünket, mint gondolnánk. Csak nézzünk körül! Isten a világ minden sarkában ott hagyott egy csodát. Ki ne ámulna egy virágszirom láttán? Vagy láttunk már elég naplementét, hogy a következőt unnánk? Talán a simogató napsugár olyasmi, ami nem csal téli napon mosolyt az arcunkba és a lelkünkbe?

Vannak azonban csodák, melyek mélyebbek és szebbek a többinél. „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” (Immanuel Kant) Az a sok törvényszerűség, ami körül világunk forog? Kimeríthető lenne a teremtés és a megváltás csodája? Értjük-e ezeket a saját életünkben?

Ma van itt az idő, hogy valóban értékeljük Isten millió csodáját!

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A Mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüst pontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut el előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

(Reményik Sándor: Csendes csodák)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás