Nem vagy egyedül!
Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
A legnehezebb és egyben legdicséretre méltóbb dolog, amikor a nehézségek közepette képessé válik az ember hálát adni és megköszönni Istennek a gondviselést. Dicséretes, de rettentően nehéz. A kilátástalan helyzetnek - legalábbis az én tapasztalataim alapján - három lépcsőfoka van: kétségbeesni, lehiggadni és erőre kapni.
Jób életéről sok mindent el lehet mondani, de azt semmi esetre sem, hogy könnyű, megkímélt és kiegyensúlyozott élete lett volna. Elképzelem, ahogy felteszi a kérdést önmagának és Istennek is, hogy mégis miért történik mindez? Mit tett a múltban vagy mit kell tanuljon mindabból a sok szörnyűségből, amit átélt? Végig pörgeti a fejében élete történéseit, döntéseit, ki nem mondott és kimondott szavait vagy éppen az elszalasztott lehetőségeket, amikor másképp cselekedhetett volna.
Néha mi is megérezzük Jób gyötrődését. A világunk tele van fájdalommal és néha nem csak mások, hanem akár saját magunk is okozhatunk fájdalmat önmagunknak. A mások által okozott fájdalom talán könnyebben észrevehetőbb, látványosabb, hiszen valamit, ami számunkra fontos bántanak, kritizálnak, legyen szó a becsületünkről, a lelkünkről vagy épp a testünkről. Érezhetünk gyászt, magányt és szorongást. És néha bizony önmagunkat is bánthatjuk, ami kevésbé észrevehető, legalábbis nem biztos, hogy eszünkbe jut ez a perspektíva.
Önmagunk bántása az önostorozás, az önmarcangolás, a kételkedés önmagunkban és a gondviselésben vagy épp a kétségbeesés. És miért mondom azt, hogy ezekkel bántjuk magunkat? Nehéz higgadtnak maradni akkor, amikor szilánkokra hullik az ember élete, de vajon az önostorozástól vagy a kétségbeeséstől javul bármit is a helyzet? Aligha. Ellenben mélyítjük a félelmet és az aggodalmat.
Jób története és a fenti mondat álljon előttünk példaként és nem csak a mai napon. Legyen példa a más nézőpontra, a feltekintésre és a bizalomra, hogy egyetlen rossz vagy nehéz helyzetben sem vagyunk egyedül.
Áldott napot!
