Csak egy kis emberség
„Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy
szegény
Himlős gyerek megkívánván,
lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént
kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni
kényszerített.” (Katona József: Bánk bán, Tiborc panasza, részlet)
Ahogy elolvastam a fenti Biblia
igét, fülembe csengtek újra az irodalom órákról jól ismert sorok Tiborc
panaszából. Ebben sem változott a világunk. Ugyan nem földesuraknak és
jobbágyoknak, hanem felső tízezernek és mélyszegénységben élőknek hívjuk őket,
de ez a társadalmi igazságtalanság ugyanúgy áthatja ma is az emberi létet.
Mert azt citálják törvényszék elé,
aki igyekszik felkarolni a vezetők által elfelejtett, vagy elfelejteni akart
rétegeket. A magukra hagyott csecsemők sírása nem jut ki a kórtermek falain
kívülre, vagy ha ki is jut, nem történik semmi, ami valós megoldást hozna. A
ránk bízott földet gyárak mérgezik, a védtelen legkisebbekre, akik nem
számíthatnak apa és anya óvó karjaira, a legalattomosabb szörnyetegek lesnek.
Bocsánat, hogy ennyire negatívan
látom a helyzetet. És akkor most jött el a pillanat, hogy visszakanyarodjak az
alapigénkhez. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az”. Most van itt annak az
ideje, Kedves Olvasó, hogy hűségesek legyünk. Akár kicsin, akár nagyon. Mindig
épp azon, ami előttünk van, amit módunkban áll megtennünk. Ott, ahol élünk, a
mikrokörnyezetünkben, a városunkban, a közösségeinkben.
Csak annyit, hogy szeretettel
fordulunk egymás felé, hogy felemeljük a földön fekvőt, hogy nem állunk be a
pletykahadjáratba, hogy adunk, amikor adni tudunk időt, energiát, egy kedves
mosolyt, egy csendes ölelést vagy akár anyagi segítséget.
Isten szeretetét a szeretetre éhes
világnak.
