Mi a helyzet a vallásgyakorlással?
Ezért szeretett testvéreim legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
Pál apostol első levele a korinthusiaknak 15. fejezet 58. verse
Egy régi professzorom, akitől nagyon sok jót tanultunk a teológián, mondta egy húsvéti prédikációjában a következőket: "Az a baj a kereszténységgel, hogy meghalni talán meg tudna Krisztusért, csak élni nem tud érte." Manapság a keresztény szó, mint kifejezés, sajnos a legtöbb esetben nem feltétlen úgy jelenik meg a beszédgyakorlatunkban, mint amihez pozitív gondolatok társulnak. Sőt, úgy tűnik, hazánkban jelentősen csökken a kereszténység támogatottsága, hiszen a legutóbbi népszámlálási adatok szerint az egyházhoz tartozás egyre népszerűtlenebb a lakosság körében, míg a személyes spiritualitás növekedést mutat. Osztom régi tanárom véleményét és azt gondolom, a vallásgykorlásunkkal van leginkább baj.
Mert mit gondol erről egy mai hívő ember? Minden nap elmondom a reggeli és az esti imát, hálát adok naponta az ételért és hetente egyszer elmegyek az istentiszteletre. Hűséges vagyok az adakozásban és igyekszem az lenni erkölcseimben is. Olvasom a Bibliát, tanulmányozom a szentek/elődök/reformátorok életét. Hisz én kulturálisan is teljesen vallásos vagyok. Akkor mi a baj? Szerintem nem az, hogy ezekben ne lennénk kitartóak, szilárdak, rendíthetetlenek és buzgók. Hanem az, hogy az Úr munkája ennél sokkal többet jelent.
Azt jelenti, hogy vallásos életünk során elfogadjuk azokat az értékeket, amiket Ő tanított nekünk és folytatjuk az Ő munkáját ott, ahol Ő abbahagyta. Vagyis élünk Krisztusért, mert Krisztusban lenni pontosan ezt jelenti! Szeretjük azokat, akik nem érdemlik meg. Segítünk azoknak, akik rászorulnak, ahelyett, hogy egységes, homogén köreinkben tennénk ezt azokkal, akik hozzánk jók. Kilépünk embertársaink felé és szeretettel, tetteinkkel hirdetjük nekik kicsoda az Isten anélkül, hogy megítélnénk őket. Mégegyszer, folytatjuk ott, ahol Ő abbahagyta és tesszük azt, amit Ő tenne a helyünkben.
Miközben szívünk szerint egy nagy, hívő, keresztény világot szeretnénk felépíteni országunkban, környezetünkben és ezért minden befolyásunkat igyekszünk latba vetni, milyen jó lenne, ha minden emberben, válogatás nélkül meglátnánk azt az embert, akiért Krisztus meghalt, akit meg akar hívni, hogy országának, a Mennynek polgára legyen és cselekednénk őérettük mindenkor buzgón, krisztusi szeretettel...
