Bizonyíték, nem ígéret
Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van,
soha nincs jó idő, mindig esik az eső.
(Magyar népdal)
Nemrég olvastam egy felmérést, miszerint a magyarok nem csak a sportban, a tudományban vagy a filmgyártásban jeleskednek, vagy vannak bizonyos szempontból élmezőnyben, hanem sajnos egy egész negatív dolog miatt is: mi vagyunk Európában a leginkább pesszimisták. Borulátásunk már-már világhírű és a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy majdhogynem kiirthatatlan a mindennapjainkból. Hiába döntjük el, hogy mától kevesebbet fogunk panaszkodni, újra, meg újra azon kapjuk magunkat, hogy megint belecsúsztunk a negativizmus csapdájába.
Mi lehet a kiút ebből a zsákutcából?
Nagyjából 500 év telt el a kivonulás eseményei és Salamon király uralkodása között ám Isten jótettei nem merültek feledésbe. Míg a magyar ember hajlamos elfelejteni a jót, ami érte (és csak a rosszra emlékszik) addig a zsidó alkalomról alkalomra felemlegeti azt a sok áldást, amit Istentől kapott, és – ahogy ez a mai idézetben is olvasható – visszaemlékezik azokra az ígéretekre, amiket Isten nem csak elmondott a népe számára, de meg is tartott az évszázadok folyamán.
A pesszimizmus gödréből egyetlen út vezethet ki bennünket végérvényesen: a hála. Amikor mi is fel tudjuk idézni, hogy Isten mennyi jót tett velünk korábban, mennyi bajból mentett meg és hány ígéretét teljesítette, már nem csak a rosszat látjuk az életünkben és elkezdhetünk reménykedni a jobb jövőben. Ez a kereszténység alapja: a jobb jövőbe való vágyakozás, miközben mi magunk jobbá tesszük a jelent.
Ez pedig nem üres naivitás, hanem stabil alap, hiszen nem csak ígéreteink vannak, hanem bizonyítékaink. Ha Isten már ennyiszer megtette, miért pont most szegné meg az ígéreteit?
