Te vagy
Te vagy a meleg paplan, amely körülölel engem a hideg reggeleken. Te vagy az autó biztonsági öve, amely hozzám simul, de csak akkor szorít magához, ha veszélyben vagyok. Te vagy a munkahelyem mosdója, ahol rövid időre megbújhatok, ha már túl nagy a munka terhe, és túl sok volt az emberekből.
Te vagy az időjárás szélsőségeitől megvédő kabát, sapka, sál, kesztyű, de nyáron te vagy az árnyék és a naptej is. Te vagy a gyalogátkelőnél a jelzőlámpa fénye, és te vagy a világítás a sötét aluljáróban. Te vagy az otthon engem váró családtag ölelése, amikor belépek az ajtón.
Te szabadítasz meg mások rosszindulatától, irigységétől, gyűlöletétől, és te szabadítasz meg önmagamtól is: az aggodalmaimtól, a feszültségektől, a szorongástól, a szégyentől.
Te vagy a béke és a csend, ha túl nagy a hangzavar, és te vagy a zaj is az elviselhetetlen csendben.
Te örülsz nekem, amikor senki más, és akkor, amikor már én sem tudok örülni magamnak. De nem csak úgy csendesen mosolyogva, visszafogottan. Hanem ujjongva-ünnepelve, konfettit szórva, már-már kínosan körültáncolsz engem, teljes erődből.
Mintha én lennék az egyetlen létező ember az egész világon, és én lennék örömöd egyetlen forrása.
